Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A felújított Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola Dunakeszin az átadás napján, 2021. november 19-én
Hirdetés

Soltész Miklós az iskola átadási ünnepségén elmondta, az épületegyüttes új tantermekkel, étkezővel, tornacsarnokkal, sportpályával és kápolnával gazdagodott.

Hozzátette, hála az egyház jó gazdálkodásának, a több mint kétmilliárd forintos beruházás megvalósulhatott.

„Nekünk, keresztény embereknek fontos feladatunk a béketeremtés, amiben a katolikus iskolák fontos szerepet játszanak” – hangoztatta az államtitkár.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a magyar kormány ebben a választókerületben is komoly fejlesztéseket valósít meg: az elmúlt időszakban 16 oktatási fejlesztés valósult meg és folyamatban van még hét.

Korábban írtuk

Hozzátette, hogy aki iskolát épít, az a jövőt építi; amikor tégla téglára kerül, az érték megsokszorozódik.

Úgy fogalmazott, fontos, hogy az oktatás itt a hitre épül, mert a hit erős alap, amely megsokszorozza a rárakott téglák értékét és erőssé teszi a jövőnket is.

A megújult iskolát és használóit Marton Zsolt, a fenntartó Váci Egyházmegye püspöke áldotta meg.