Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Hirdetés

A beruházás keretében kibővítették a csimpánzház területét és egy szabad kifutót alakítottak ki, ahol a mászórendszer a csimpánzok igényeihez igazodik.

Bertáné Bényi Krisztina, a Modern Városok és Falvak fejlesztésének koordinációjáért felelős helyettes államtitkár az átadón azt hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a program iránt, mert azt képviseli a kezdetektől, amit a kormány a válságkezeléskor: új munkahelyek teremtése, gazdaságfejlesztés, beruházásösztönzés és a lakosság komfortérzetének növelése a cél.

Kiemelte, hogy a Modern városok program keretében több mint 1800 milliárd forintot fizettek már ki a 23 megyei jogú városban megvalósuló projektekre, az összeg kétharmad része hazai forrás. Eddig 86 projektelem fejeződött be, idén év végére várhatóan 120 lesz a számuk. A programban 270 beruházás szerepel, amelyek négyezer milliárd forintból valósulnak meg.

Korábban írtuk

Győrben időarányosan jó ütemben haladnak a fejlesztések, számos beruházás már elkezdődött és van, amelyet át is adtak már – mondta a helyettes államtitkár. Részletezte, hogy alig két hete adták át a Petz Lajos-parkolóházat a kórház mellett, ez 2,4 milliárd forintból valósul meg. A Győr és Győrújbarát közötti út, valamint a Győr és Pannonhalma közötti kerékpárút egy része elkészült, ezek mintegy 7 milliárd forintból valósulnak meg. A Széchenyi István Egyetem fejlesztésére 2,5 milliárd forintot fizettek ki, az állatkert eddigi beruházásaira pedig több mint 2 milliárd forintot. Hozzátette, hogy idén elkezdődhet a vízi élménypark fejlesztése, az állatkert további beruházásaira pedig a közeljövőben 880 millió forintot fizetnek ki.

Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy az állatkert fejlesztésének következő ütemében elefántház épül. A városvezető kiemelte, hogy a kilencvenes évekhez képest az állatkert sokat fejlődött, amely Andréka György igazgatónak és csapatának köszönhető.

Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy ütemterv szerint valósult meg a beruházás és kiemelte, hogy a vidéki állatkertek turisztikailag frekventált helyszínek, mert évente mintegy 3,5 millió látogatójuk van.

Andréka György, az állatkert igazgatója elmondta, hogy a Modern városok program keretében mintegy 3 milliárd forintból valósulnak meg fejlesztések. Korábban elkészült az új főbejárat és a zsiráfház. Hozzátette, hogy a győri állatkert ad otthont Magyarország legnagyobb emberszabású csapatának, jelenleg hét egyedből álló csimpánzcsalád lakik ott. A család alapítói – Lara és Bianka – több mint negyvenévesek. Velük él jelenleg Gipsy, Malipo, Pola, Blanka és Zahira.