Hirdetés

Az eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, a létesítmény nemcsak a város számára jelent ünnepet, hanem egy országos program kiemelkedően fontos állomása is egyben.

A magyar kormány a Magyar Úszó Szövetséggel közösen hamarosan elindítja az Úszó nemzet című programot, amely a magyar sporttörténet egyik legnagyobb horderejű kezdeményezése lesz – közölte az államtitkár. Mint mondta, a program célkitűzése, hogy Magyarországon minden gyermek tanuljon meg úszni legkésőbb az általános iskola első vagy második osztályában, bár az oktatás a tervek szerint már az óvodáskorban elkezdődik.

Ehhez létesítményekre is szükség van, ennek jegyében már évek óta tart a tanuszoda-építési program – emlékeztetett az államtitkár. Hozzátette, azt szeretnék, ha a gyerekekkel kizárólag jól képzett oktatók foglalkoznának, akik a remények szerint az úszástanítás mellett a víz szeretetével is megismertetik majd a kicsiket.

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár az ünnepségen elmondta, a kormány elkötelezett amellett, hogy megfelelő infrastrukturális hátteret biztosítson a köznevelésnek, amihez országszerte tantermeket, tornatermeket, tanuszodákat és komplett iskolákat létesítenek a Nemzeti köznevelési infrastruktúra-fejlesztési program keretében.

Korábban írtuk

Az államtitkár szavai szerint az 1300 négyzetméteres, két tanmedencés kisvárdai létesítmény megépítése teljes egészben hazai forrásból, több mint félmilliárd forintból valósult meg. A beruházáshoz nem kellett saját forrást hozzátennie az önkormányzatnak, az uszoda üzemeltetését pedig az állam finanszírozza majd.

Nagyon fontos minden olyan kormányzati program, amely a fiatalok sportolását és egészségesebb életmódját szolgálja – rögzítette Seszták Miklós kormánybiztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen. Kiemelte, a kabinet továbbra is elkötelezett abban, hogy minden járásban legyen legalább egy tanuszoda.

Leleszi Tibor, Kisvárda Fidesz-KDNP-s polgármestere arról beszélt, a 17 ezres kisváros lakosainak fontos igent mondaniuk a fejlődésre és a településen iskolába járó minegy hétezer tanuló fejlődését szolgáló lehetőségekre.

Az átadáson részt vett Kovács Norbert, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója és Dala Tamás magyar válogatott vízilabdázó.

A próbaüzem után a kisvárdai tanuszoda a hét valamennyi napján nyitva tart, a diákcsoportok mellett meghatározott idősávokban a lakosság is igénybe veheti a létesítmény szolgáltatásait.