Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Hirdetés

A több mint 126 millió forint értékű beruházás átadó ünnepségén Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára méltatta a 30 éves szeretetszolgálat tevékenységét, elsősorban azért, mert az életet védi, és a családokat szolgálja. Hozzátette, az elmúlt években jelentős, a szociális-, az idős-, és a fogyatékossággal élőket segítő otthonok felújítását célzó fejlesztések kezdődtek az országban, de ugyanilyen jelentős a karitatív szervezetek munkáját segítő pályázati program is. Ennek keretében 6+3 karitatív szervezetet támogatott a kormány 4,5 milliárd forinttal – jegyezte meg.

Soltész Miklós a családok fontosságáról szólva elmondta, az elmúlt nyolc évben több mint 40 százalékkal emelkedett a házasságkötések száma, miközben a válások száma 23 százalékkal csökkent.

Báthy Andrásné, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Nyugat-Dunántúli Regionális Központjának ügyvezetője elmondta, az EFOP-program keretein belül Győr mellett országszerte további hat helyen fejlesztette intézményeit a szeretetszolgálat közel 650 millió forint értékben. Hozzátette, a győri, Amadé utcai épületben kicserélték a nyílászárókat, felújították a közműveket, valamint megtörtént a homlokzat és a tető szigetelése is.

Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke visszatekintett a szeretetszolgálat megszületésére, és úgy fogalmazott, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a hit megnyilatkozása, de a hit cselekedet nélkül semmi. Hozzátette, nagy erőfeszítések vannak az országban társadalmi, civil és állami szinten, de nem szabad elfelejteni, hogy a szeretetszolgálat hitre hivatkozó keresztény szervezet. Az atya rámutatott, keresztény gondolkodás nélkül nem tudnak összetartozni az emberek.

Ivanics Ferenc, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke emlékeztetett, a most felújított épületet 20 évvel ezelőtt bocsátotta a megyei önkormányzat a szeretetszolgálat rendelkezésére. Megjegyezte, akkor jó döntést hoztak, amit a szervezet elmúlt, két évtizedes tevékenysége igazol.

Kara Ákos országgyűlési képviselő a nyugat-dunántúli regionális központ és a közte lévő kölcsönös segítségnyújtásra hívta fel a figyelmet, majd Kozma Imre atya ünnepélyesen megáldotta az épületet.