Fotó: MTI/Varga György
Légifotó az elkészült Kanizsa Arénáról, a 3000 fő befogadására alkalmas multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokról Nagykanizsán 2021. november 29-én
Hirdetés

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a térség országgyűlési képviselőjeként az avatón azt mondta: a Kanizsa Aréna több, mint egy sportcélú létesítmény, mert helyet ad a kultúrának és a közművelődésnek is. Az igény szerint alakítható belső terével, háromezer férőhelyes nézőterével olyan művészeti eseményeknek és kiállításoknak, vásároknak, konferenciáknak adhat otthont, amelyekre eddig nem volt megfelelő helyszín a városban – tette hozzá.

Kifejtette, hogy Nagykanizsa és környékének gazdasági fejlődése, az elért eredmények megtartása és továbbfejlesztése csak akkor lesz lehetséges, ha a térség jelentős mértékben kiegészíti gazdasági profilját más, napjainkban húzóerőnek tekinthető ágazatokkal. Ide sorolta az aktív turizmus felfuttatását a környékbeli kistelepülésekkel együttműködve.

A képviselő megjegyezte, hogy az Orbán-kormány által megvalósított Modern városok program 2015-ös indításával lett forrás a nagykanizsai aréna megépítésére is, a jövőben pedig további tízmilliárdok érkezhetnek beruházások, kezdeményezések támogatására. 

Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy két év alatt, a ZÁÉV Zrt. kivitelezésében készült el a 12 ezer négyzetméteres sport- és rendezvénycsarnok, amelynek küzdőterén két kézilabda- vagy három kosárlabdapálya fér el.

Korábban írtuk

Az épületet a fenntarthatóság érdekében hőszivattyú és napelemes rendszer látja el energiával, ami azért is lényeges, mert Nagykanizsa a körforgásos gazdaság mintavárosává kíván válni. Az új létesítmény ezért már „környezetbarát, energiatakarékos, hatékony vízgazdálkodású, szembetűnően zöld környezetű” épületként készült el – ismertette a polgármester.

Dormán József, a ZÁÉV vezérigazgatója egyéb adatok mellett azt is elmondta: több mint 500 személyautónak és 14 autóbusznak alakítottak ki parkolóhelyet, továbbá 300 kerékpár elhelyezésére alkalmas tároló is készült a Kanizsa Aréna építésével együtt.

A megnyitó hétvégéjén nagykanizsai művészeti csoportok és egyesületek bemutatóival, valamint interaktív gyermekprogramokkal készültek a Kanizsa Aréna üzemeltetői, de a nagyobb létszámúra tervezett szombati könnyűzenei koncertet a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt későbbi időpontra halasztották.