Fotó: MTI/Rosta Tibor
Hirdetés

Lázár János építési és beruházási miniszter, a kar egykori hallgatója az ünnepségen úgy fogalmazott, Szeged az ország tudományos és kulturális életében fontos szerepet tölt be. A kormány célja, hogy a város visszanyerje társadalmi, gazdasági, közpolitikai értelemben azt a rangot, amelyet a trianoni békediktátum után a kolozsvári egyetem Szegedre telepítésével az ország akkori vezetői szántak neki.

Ma a világ és Magyarország újabb kihívások előtt áll. Harminc évvel azután, hogy megszűnt a Szovjetunió, újra egy kétpólusú világ felé rohanunk – fogalmazott a politikus. Nemcsak földrajzilag, gazdaságilag és hatalmilag polarizálódik újra a világ, hanem két világeszmény – az integrációpártiak és a szuverenisták – is szemben állnak egymással – hangsúlyozta.

A politikáról gondolkodóknak és állást foglalóknak óriási a szerepük abban, hogy az erőviszonyok újrarajzolása közepette Magyarország megtalálja helyét – tette hozzá.

Lázár János azt mondta, az elmúlt két évtizedben jogalkotóként megtanulta, hogy valóban a jogrendszer, az alaptörvény, az alkotmányos rend és a hozzá kapcsolódó törvények határozzák meg a mindennapi élet kereteit. A mai magyar jogrendszer – folytatta – lehetőséget biztosít arra, hogy az integráció idején is az önrendelkezés fontosságát hangsúlyozzuk.

Korábban írtuk

A politikus kitért arra is, hogy az egyetemi modellváltás célja a minőségi, nemzetközi színvonalú magyar felsőoktatás feltételeinek megteremtése.

Trócsányi László, a kar egykori hallgatója és jelenlegi professzora, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány Kuratóriumi tagja felidézte, az intézmény korábbi dékánjai több évtizeden át próbálkoztak az épület felújításával. A rekonstrukcióval olyan, a kor szellemének megfelelő épület született, ahova jó tanulni jönni egy fiatalnak.

Görög Márta dékán elmondta, az idén 150 éves kar három év után térhetett vissza főépületébe, mivel 2019. szeptember 9-én a hurrikán erejű vihar súlyosan megrongálta a tetőszerkezetet. A megújult épületet a jövő felsőoktatásának készült, azoknak a hallgatóknak, akik a következő évtizedekben készülnek föl a társadalom szolgálatára – hangsúlyozta a professzor.

A rekonstrukció során felújították az 1882-ben eredetileg polgári leányiskolának szánt épület homlokzatát, befedték a belső udvart, munkaszobákat alakítottak ki, visszaépítették a városképi szempontból is jelentős kupolát, a tetőtéreben pedig emlékhelyet és kutatói teret hoztak létre.

A beruházás kivitelezője a szegedi Ferroép Zrt. volt.