Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Átadták a Szent Anna a Nevelőszülőkért és a Szent Kristóf a Gyermekekért díjakat

A nevelőszülői hivatás arra bizonyíték, hogy közösségi kötődés nélkül senkinek nem lehet szociális biztonságot adni – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára az ünnepségen. Fülöp Attila közölte: az elismeréseket azok kapják, akik arra teszik fel az életük egy részét, hogy nehéz, hátrányos helyzetben lévő, sok traumán átesett gyerekek életében vállaljanak szerepet.

Hirdetés

Magyarországon 23 ezer olyan gyermek van, akiknek nem adatott meg, hogy vér szerinti szüleivel legyen és velük nevelkedjen. Többségük, 16 ezer gyerek nevelőszülénél van, a többbiekről intézményi keretek között gondoskodnak – tette hozzá.

Fülöp Attila hangsúlyozta, a kormány mindent megtesz a nevelőszülői hálózat stabilitáséért; a nevelési ellátmány 25 százalékkal nő január elsejétől.

Szent Anna a Nevelőszülőkért díjat kapott Fekete Ferencné (Fészek Gyermekvédő Egyesület), Máté Mihályné (Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ), Mihály Csilla (Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató), Szűcsné Göllner Ildikó (Szent Zotikosz Gyermekevédelmi Intézmény), Tóth Istvánné (Szent Miklós Gyermekvédelmi Központ), valamint Zsákainé Tanka Erika (Szent Péter és Pál Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ).

Szent Kristóf a Gyermekekért díjban részesült Gansberger Lajosné (Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ), Horváth Ádám (Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület), valamint Takács Károlyné (Ajaki Tamási Áron Katolikus Iskola).

Miniszteri elismerő oklevelet vehetett át Mihály Blanka (Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ).

A 2019-ben alapított Szent Anna a Nevelőszülőkért díj célja, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a nevelőszülők áldozatos munkájára. A Szent Kristóf a Gyermekekért díjat azok kaphatják, akik szakmai és emberi szempontból is kiemelkedő munkát végeznek a gyerekek és a hátrányos helyzetű fiatalok nevelésében, a gyermekvédelem, a gyermek- és ifjúságügy területén – hangzott el az ünnepségen.

Korábban írtuk