Fotó: MTI/Balázs Attila
Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Fõegyházmegye érsek-metropolitája (b) beszédet mond, mellette Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye megyés püspöke (j2) a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat új logisztikai és szolgáltató központjának átadásán Szakolyban 2021. október 21-én.
Hirdetés

Soltész Miklós felidézte, a 2000-ben alakult Karitatív Tanács hat tagszervezete 650-650 millió forint, további három kisebb szervezet 200-200 millió forint támogatást kapott a beruházásokhoz, és valamennyien éltek vele: felépült az országban tíz nagy és 36 kisebb központ.

Érdemes ilyen célokat kitűzni, megvalósítani, és „megtölteni szeretettel, Krisztus üzenetével” – hangoztatta az államtitkár.

Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az irgalmasságnak, a szeretetnek „ésszel és gondolkodással” is párosulnia kell, a szociális szférában dolgozóknak, a karitatív munkát végzőknek meg kell tudniuk különböztetni, ki a valóban rászoruló és ki él vissza mások munkájával.

Soltész Miklós azt mondta, a családokon elsősorban az segít, ha munkához juttatják a rászorulókat, ez nagy váltást jelent, aminek az eredménye, hogy ma 800 ezerrel kevesebb szegény van az országban, mint néhány évvel ezelőtt.

Korábban írtuk

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita az új épület megszentelése előtt reményét fejezte ki, hogy az intézmény az egyház kinyújtott karja lesz, és közvetíti a krisztusi szeretetet.

Simon Miklós (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott a kormánynak és az egyháznak, hogy segítik a rászorulókat.

„Ha segítség kell, gyorsan kell adni, és ez a létesítmény képes erre” – tette hozzá.

A szakolyi görögkatolikus logisztikai és szolgáltató központ 247 milliós beruházása a magyar kormány és az európai unió 200 millió forintos támogatásával valósult meg – hangzott el az avatóünnepségen.