Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy az elmúlt évtizedben megduplázódott azoknak a településeknek a száma, ahol van bölcsőde, a helyek száma pedig 60 százalékkal emelkedett 2010 óta.

Kiemelte: évről évre nő a gyermekvállalási kedv. A termékenységi arányszám 2010-ben mélyponton volt, az akkori 1,25-ös mutató 2020-ra 1,55-re emelkedett, ezért fontos, hogy folytassák a bölcsődeépítést, -bővítést.

Azt mondta, a magyar családtámogatási rendszer nagyon sokszínű, minden családnak szeretnének segíteni abban, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek. Az édesanyáknak lehetőségük van arra, hogy ha szeretnének, tovább otthon maradhatnak gyermekükkel, ezért meghosszabbították a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes) időtartamát három évre.

Rétvári Bence hangsúlyozta: az édesanyáknak ugyanakkor lehetőségük van arra is, hogy gyermekük féléves kora után visszatérjenek a munkába a gyermek után járó támogatások megtartásával. Ehhez azonban meg kell oldani a gyermekek napközbeni elhelyezését, ezt a célt szolgálja a bölcsődék és a helyek számának bővítése.

Korábban írtuk

A kereszténydemokrata politikus beszélt arról is, hogy öt év alatt mintegy ötödével nőtt a lakosság száma Vácdukán, amely tipikus agglomerációs település, ahová sokan kisgyermekkel költöznek.

Szabó István (Fidesz-KDNP), a Pest Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt: a vácdukai bölcsődei fejlesztés is abból a 80 milliárd forintos csomagból valósulhatott meg, amelyet a kormány biztosított a Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire a 2016 és 2021 közötti időszakban.

A több mint 1700 lakosú Vácdukán 2018-ban nyílt meg a mini bölcsőde, amelyben legfeljebb hét gyermekkel foglalkoznak. A Pest Megyei Önkormányzat mintegy 40 millió forintos támogatását a település 19 millió forinttal egészítette ki, ebből jött létre egy újabb, szintén hét kisgyermek gondozására alkalmas részleg.

Makkos László (független), a település polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a mini bölcsőde két csoportja egy ikerházban kapott helyet, amely mögött egy új épületrészben tálalókonyhát is kialakítottak. Az új mini bölcsődei részleg február 15-től fogadja a gyermekeket.

A mini bölcsőde a gyermekjóléti alapellátás része, a bölcsődei ellátás egyik intézménytípusa, amely 20 hetes kortól 3 éves korig fogadja a gyermekeket.