Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az átadás előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a beruházás 380 millió forintból valósult meg, a felújításhoz szükséges forrás egy részét – 235 millió forintot – az Állami Egészségügyi Ellátó Központ biztosította, 145 millió forintot pedig az intézet a saját forrásából.

A miniszter kiemelte, a GOKI fejlesztése ezzel nem áll meg, hiszen az intézet a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésének csúcsintézményeként részt fog venni a dél-pesti centrumkórház sürgősségi kardiológiai ellátásában is.

Mint mondta, az intézetben az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében fejlesztik az orvosi képarchiváló rendszert, CT, MR és DSA (digitális szubtrakciós angiográf) készülékkel bővül a diagnosztikai eszközpark, de intenzív terápiás eszközöket is szereznek be.

Andréka Péter, a kardiológiai intézet főigazgatója arról beszélt, hogy időszerű volt az intenzív terápiás részleg felújítása, mert e részleg nélkül nehezen tud megfelelni speciális ellátási feladatainak az intézet. Mint fogalmazott, a szív- és érrendszeri gyógyítás egyre inkább műtétes szakmává válik, és az évente ellátott 7200 fekvőbetegük kétharmada sürgősséggel kerül az intézetbe, és közülük 1700-an szorulnak intenzív terápiás kezelésre.

Kiemelte, a munkát megkönnyít, ha 21. századi körülmények között tudnak dolgozni, és – mint mondta – a felújított részleg megfelel ezeknek az elvárásoknak.

„Ez a 10 ágyas intenzív terápiás részleg ma tud mindent, amit a fejlett világban egy ilyen részlegnek tudnia kell”, mind kialakítása, mind felszereltsége, mind a légtechnika csúcsminőségű – ismertette. Hozzátette, hogy az itt dolgozók is a legkorszerűbb tudással rendelkeznek.

Andréka Péter beszélt arról, hogy az intézetben komoly oktatói munka is folyik, számos országból érkeznek ide orvosok tanulni, fejlődni.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Bácskai János (Fidesz) IX. kerületi polgármester arról beszélt, hogy a négy centrumkórház közül egy Ferencvárosban lesz, ami nagy öröm az itt élőknek. A baloldali kormányok alatt az egészségügyből elvont 600 milliárd forint „nagy szívfájdalom volt”, és ezen időre tehető a Schöpf-Merei Ágost Kórház bezárása is, ami nagy orvos szakmai veszteség volt – idézte fel a városvezető.

Kásler Miklós a sajtótájékoztatón beszélt a közép-magyarországi régió egészségügyi ellátásának fejlesztésére létrehozott Egészséges Budapest Programról is, amelyet rendkívül nagy volumenűnek nevezett, hiszen négy centrumkórház létrejöttét, tizenegy országos intézet, a társkórházak és 32 szakrendelő fejlesztését teszik lehetővé 700 milliárd forintból.

Elmondta, az összes országos intézet részesül a fejlesztési forrásokból, idén januárban megkezdődtek a műszerbeszerzések is, a régió valamennyi kórházában zajlik az orvostechnológiai eszközök fejlesztése közel 10 milliárd forintból.

Kásler Miklós felidézte, az EBP-re 2017-ben 40 milliárd forintot fordított a kormány, tavaly 30 milliárdot, idén pedig 41,9 milliárd forintot. Eddig összesen mintegy 205 milliárd forint hazai és uniós forrásról született döntés.