Az átadó ünnepség előtti istentiszteleten Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, dunamelléki püspök arról beszélt, nagyon sok minden elégett a tűzben, odalett egy ember élete is és „mélyen, csöndben, kitartóan kellett imádkozni”, hogy Isten megmutassa a veszteségben a „gonoszt jóra fordító szeretetének erejét”. Elsősorban Istennek „köszönjük, hogy építhettünk” – mondta, hozzátéve, hálával tartoznak azért is, hogy maguk mellett és mögött tudhatták a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök személyes támogatását, a gyülekezetek és mindenki más segítségét.

Hirdetés

Kitért arra: Isten kegyelme nyilvánult meg abban is, hogy egy olyan időszakban építhette újjá az egyház a Ráday Házzá keresztelt épületegyüttest, amikor „országunk, nemzetünk és benne egyházunk a gyarapodás éveit élte”. Templomok, óvodák, iskolák, parókiák épültek, és most a legfontosabb kérdés, amit föl kell tenni, hogy a „lelkünk épült-e?” – hangsúlyozta Balog Zoltán. Az egyház az elmúlt időszakban gyarapodott épületekben, a szolgálat lehetőségeiben, de hogy „lélekben gyarapodtunk-e”, az majd most fog eldőlni: ma, holnap, holnapután. Most lesz nyilvánvalóvá, hogy milyen választ ad az egyház a „ránk váró hét szűk esztendőre” és a világ zűrzavarára.

Úgy fogalmazott: „ha valóban lelki választ akarunk adni, akkor nem felejtjük el a nélkülözésben sem a hálát. A hálát azért, hogy volt gyarapodás és az abból gyűjtött erőt használhatjuk akkor, amikor kevesebb van”. A lelki válasz része az is, hogy a terheket „együtt kell hordoznunk” – mondta, jelezve: azt várja a közösségtől, hogy erejéhez mérten mindenki vállaljon részt a terhek hordozásában. Végül pedig azt kérte az egyház tagjaitól, együtt keressék Isten akaratát. „Imádkozzunk és gondolkozzunk”, hogy mit üzen Isten ebben a kizökkent időben, mert az egyház dolga a valóság keresztény olvasatának továbbadása – tette hozzá Balog Zoltán.

Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspök igehirdetésében felidézte: 2019 januárjában, a tűz másnapján Veres Sándor dunamelléki főgondnokkal a leégett kollégium udvarán állva tudták, önáltatás, hogy bármi megmenthető az épületből és egymásnak sem merték feltenni a kérdést, hogy miből építik azt újjá. Akkor belépett a „siratótérbe” Orbán Viktor, aki megígérte a kormány segítségét az újjáépítéshez.

Korábban írtuk

Elmondta azt is: még aznap délután a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) szenátusa válságülést tartott, hogy az otthon nélkül maradt diákok sorsáról döntsenek. Mire a püspök átért a megbeszélésre, tucatnyi telefonhívást fogadott, más egyetemek rektorai, testvéregyházak hívták és ajánlották fel segítségüket a szállás nélkül marad diákoknak. A következő hétre pedig, amikor a diákok számba vehették, mi mindenük pusztult el, annyi adomány érkezett szerte a világból, ami többszörösen pótolta az elveszett tárgyakat.

„Mintha a kenyérszaporítás csodáját éltük volna meg” – vélekedett a református püspök. Bogárdi Szabó István szólt arról is: 2019 elején épp megkezdte volna a készülődést a püspöki szolgálat átadására, számbavéve, hogy mit is adhat át utódjának. De azon a januári napon „egyetlen este alatt elégett az öndicséret összes cikornyás himnusza”. Az önmagának feltett kérdésre pedig, hogy miért vette el tőle ezt Isten, azt a választ adta: azért, hogy egyedül a kegyelem maradjon az élete forrása.

Ahogy Jézus mondta a tanítványoknak: „elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el” – idézte Bogárdi Szabó István a bibliát, hozzátéve, azóta ez lett mindennapi igéje. Az ünnepsége beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök. Az istentisztelet után az épület szalagját Novák Katalin köztársasági elnök, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Balog Zoltán püspök és Veres Sándor főgondnok vágta át.

A Ráday utcai kollégiumot 2019. január 23-án gyújtotta fel három fiatalkorú. A tűzben egy ember életét vesztette, az épület pedig használhatatlanná vált, ezért le kellett bontani. Az újjáépített Ráday Felsőoktatási Diákotthonban három szinten 48 szobában laknak az idei tanévtől a KRE hittudományi karának hallgatói és néhány más karon tanuló diák.

Az épület az új, Markusovszky tér felőli bejáraton keresztül közelíthető meg. A földszinti aulában pihenő és étterem kapott helyet. A belső udvar pihenőhellyé alakult, az autók az egy szinttel lejjebbi teremgarázsban parkolhatnak. Az épületben helyet kapott egy akadálymentes kollégiumi szoba, tíz vendégszoba és három lakás is. A folyosókon tanulószobát, mosókonyhát és teakonyhát, a legfelső szinten tetőteraszt és közösségi teret alakítottak ki.

A szintén a tetőtérben lévő új kápolnában az úrasztala a tűzesetből maradt üszkös fa felhasználásával készült, így őrizve a 2019-es tragédia emlékét. Az épületet automata tűzjelző és vízzel oltó rendszerrel látták el. A Dunamelléki Egyházkerület tulajdonában lévő Ráday Ház a felsőoktatási diákotthon mellett helyet ad a Ráday Gyűjteménynek, az egyházkerület püspöki hivatalának, a KRE hittudományi karának és a Bibliamúzeumnak.