A Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban Tállai András emlékeztetett rá, a nyugdíjprémium kifizetését ahhoz kötötte a kormány, hogy a gazdaság teljesítménye meghaladja a 3,5 százalékot. A Pénzügyminisztérium legfrissebb számításai szerint akár 6,8 százalékos gazdasági növekedést is elérhet a magyar gazdaság – tette hozzá.

Hirdetés

A parlamenti államtitkár elmondta: kiegészítő nyugdíjemelés akkor jár, ha az évközi adatok alapján az infláció magasabb lesz, mint amennyivel a nyugdíjak az év elején emelkedtek. Az idei költségvetés tervezésekor tavaly az tűnt valószínűnek, hogy 2021-ben háromszázalékos lehet az infláció – idézte fel, megjegyezve, hogy az infláció a globális gazdaság újraindulására is visszavezethetően nagyobb lett a vártnál.

Tállai András emlékeztetett arra, hogy a kormány év közben júniustól már elrendelt egy 0,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést, az infláció azonban ezt a mértéket is túllépte, így most újabb kiegészítő emelés következik. Novemberben az adott havi ellátások folyósításával egyidejűleg 1,2 százalékos kiegészítő emelés lesz. A mostani korrekcióval együtt 4,8 százalékos éves növelésről beszélhetünk – fűzte hozzá Tállai András. Megjegyezte: a különbözetet januárig visszamenőleg egy összegben kapja kézhez minden jogosult, majd decemberben már az emelt összeget folyósítja a kincstár.

A novemberi kiegészítő emeléskor összesen 51 milliárd forintot fizet ki az állam a nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek. Ebben már benne van a 13. havi ellátásra eső többlet kifizetése is. Ehhez társul a nyugdíjprémium körülbelül kétszázmilliárdos összege, vagyis a jogosultak részére 250 milliárd forint pluszpénzt folyósít az állam novemberben – összegezte az interjúban az államtitkár.

Korábban írtuk