Átlépni a Csillagkapun
Csodálatos elemmel gazdagodott a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, vagyis a Skanzen. Elkészült az Erdély-kiállítás első üteme. Az új részleg május 19-i átadása egyben Novák Katalin köztársasági elnök asszony első, nagyobb szabású hazai fellépése volt.
Cseri Miklós, a Skanzen főigazgatója meg is köszönte Novák Katalinnak, hogy megtisztelte személyével a megnyitót, de köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek és mindenkori kormányának is a projekt támogatásáért, a 10,1 milliárdos forrásért.
Fogytán volt az idő
Az egybegyűltekhez szólva a főigazgató elmondta, hogy csak 1998-ben született meg a Fidesz–KDNP-kormány bábáskodásával az a jogszabály, amely lehetővé tette a hazai szakembereknek a teljes magyar nyelvterületre kiterjedő kutatást. Az ötlet, amely szerint egy erdélyi kiállítás teljesebbé tenné a Skanzen amúgy is bőséges leletanyagát, egy hosszú, hazavezető vonatúton vetődött fel Cseri Miklós és munkatársai fejében, az építkezésre vonatkozó konkrét elhatározás pedig 2006-ban született meg.
Akkoriban vészesen fogyott az idő; ahogy Románia többi részébe, úgy Erdélybe is áramlani kezdett a Nyugaton dolgozó vendégmunkások pénze, sorra tünedeztek el a pótolhatatlan néprajzi és becses esztétikai értékű régi falusi házak, helyükbe pedig kétszintes, modern épületek emelkedtek. A Skanzen ezért régi házakat kezdett vásárolni, részekre bontotta, majd Szentendrére szállította őket. Emellett 50 ezer, néprajzi szempontból is fontos tárgyat gyűjtött be. Négy és fél éven át tartott az első ütem építése: hat városi épületet, öt falusi portát, valamint egy iskolát, kultúrotthont és unitárius templomot húztak fel. Már messziről, az országútról látni ezt a szemet gyönyörködtető épületegyüttest.
Nyolcszáz kilométer
Az ünnepi műsort a Kaláka együttes, a Szent Efrém Férfikar és Petrás Mária, valamint a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szolgáltatta. Sok vendég érkezett Erdélyből, csodás népviseletekbe öltözve. A 2500 lakosú Csíkszentsimonból jött például Virág Lajos és Szőke Mátyás családja. A két férfi szerint Erdély nélkül nincs Magyarország, az új kiállítás is ezt üzeni, és hála az égnek, folyamatos a közeledés az elszakított területek és az anyaország között. Az ő falujukban is mindenki magyarul beszél.
Czimbor Csaba és felesége, Czimbor Izabella Hosszúfaluból tette meg Szentendrére a 800 kilométeres utat. Régiójukban a magyar, a csángó és a szász kultúra vegyült egymással. Czimborék szerint a Kárpát-medencén belül távoli, félreeső vidék az ő hazájuk, a Barcaság. Telis-tele van kincsekkel, amiket mi még nem is ismerünk…
A számos meghívott között voltak Dávid Antal leszármazottai, köztük egy másféléves-forma kislány, az egykori örmény kereskedő szépunokája. Dávid Antalnak divatáruüzlete volt Kézdivásárhelyen, amelyet itt újraépített a Skanzen. Teljesen hiteles a bolt berendezése, a polcokra helyezett végeket például Angliából, Írországból rendelte a múzeum, ahogy annak idején maga Dávid úr is.
Ez az üzlet a felette levő lakással együtt egy négyszögletű tér eleme, amelyben az erdélyi városi építészetet és kultúrát igyekezett megjeleníteni a múzeum. Ezek a házak ma is állnak Erdélyben, itt a másolatukat láthatjuk. Dávid úr szalonja mellett található Hirsch Mór könyvnyomdája és képeslapüzlete Marosvásárhelyről. Kiállított gépei még mindig működőképesek. Az 1910 és 1930 közötti időszakot jelenítik meg, amelyre egyfelől az erdélyi városok látványos fejlődése volt jellemző, másfelől pedig az az igyekezet, amellyel Trianon ellenére is igyekeztek megtartani kulturálisan gazdag, polgárias jellegüket.
A tér kiemelkedő érdekessége a marosvásárhelyi Korzó kávéház pontos és működő mása. Van itt kártyaasztal, biliárdasztal, és vannak szeparék is… Az efféle kávéházak voltak a korabeli erdélyi értelmiség találkahelyei. Minden részlet hiteles, a menülapoktól kezdve a lámpákon keresztül a pincérek öltözetéig. A tervek szerint a Korzóban koncerteket, irodalmi esteket, emeletén pedig konferenciákat rendeznek majd. Végszóra, de nem utolsósorban említsük meg még a sepsiszentgyörgyi Keresztes fivérek házát a téren, amelyet Kós Károly tervezett, és ahol a két ügyvéd vendégül látta egykoron Bartók Bélát is. Az épület alagsorában kiállítást szentelt Kós személyének és sokrétű munkásságának a Skanzen.
Bartók Béla is áttért
Van a tér mellékutcájában egy úgynevezett „öltözőszoba” is. Az ötlet lényege, hogy itt korabeli ruhákba bújhatnak a látogatók, és abban sétálhatnak a tágas téren. Az itt található üzletben korhű jelmezekbe öltözött színészek testesítik meg a bolti eladókat, az üzlettulajdonosokat vagy éppenséggel a posta, a gyógyszertár alkalmazottait. Apró kis jeleneteket is rögtönöznek, bevonva a vendégeket is. A látogató így könnyebben beilleszkedhet az egykori erdélyi városok polgári miliőjébe.
A főteret körülvevő falu talán legérdekesebb épülete a nyárádgálfalvi unitárius templom. A három felekezet püspökei – úgy is, mint a megnyitó egyházi vendégei – megáldották a kegyhelyet. A templom kívülről is szép, belseje pedig puritánmód egyszerű, arányokat végletekig tisztelő tere mégis lélekemelő. Erdélyben született a világ egyetlen magyar alapítású vallása. Talán épp erdélyi gyűjtőútjainak hatására, Bartók Béla is áttért ebbe a gyülekezetbe.
A kiállítás a tolerancia eszméjét sugallja. Ez mindig Erdély sajátja volt, leglátványosabb megnyilvánulása az 1568-as tordai országgyűlésen kihirdetett vallásszabadsági törvény, ami akkor egyedülálló volt Európában. Persze, mindez kicsit sem hasonlított korunk liberalizmusára, hiszen alapfilozófiája az volt, hogy „a tiédet tartsd meg, a másét becsüld meg”. Az avatón többen is idézték ezt a tételt. Ennek szellemében kapott helyet a kiállításon egy szászfalusi száz ház is. Bemutatva a szászok eredetét, erdélyi letelepedésüket, szokásaikat, népviseletüket, kultúrájukat, önszerveződő igyekezetüket. Azt is visszaidézi a tárlat, hogy a kommunista Románia több hullámban is kiárusította őket Nyugat-Németországnak. Ceaușescu tizenegyezer márkát kért például egy mérnökért. Összesen 250 ezer szász hagyta el Erdélyt, 2020-ban már csak 14 770-en éltek ott.
Fontos helyszín a kiállításon a Mogyorósi család balavásári portája is. A falusi életstílust tárja a látogató elé, annak minden rekvizítumával, méghozzá az 1940-es évekből. Rávilágít a jóindulatú erdélyi cigány–magyar együttélésre is. A ház hátsó konyhájában pedig puliszka készül. A kukoricát – ez a puliszka lényege – ott törökbúzának hívták, és az étkezések alapját képezte.
Az ígéretek szerint a kiállítás második üteme 2025–26-ra készül el. Látni a kijelölt, legyalult, elplanírozott házhelyeket, ide jellemzően falusi épületek kerülnek majd. Amilyen gyorsan változik Erdély és főként az erdélyi falvak képe, lehet, hogy az ottani iskolások jó része már csak a szentendrei Skanzenben találkozhat saját múltjával. Cseri Miklós amúgy is diákokkal teli buszokat vár ide, hogy átlépjenek a csillagkapun – Novák Katalin államfő nevezte így a kiállítást –, amely az igazi Erdélybe, nemzeti létünk sajátos világába vezet.