„Átröpűlök hosszában hazámon…”

Érkezésünkkor egy helyi általános iskola diákjainak tartott múzeumpedagógiai foglalkozásba csöppenünk a város szívében, a Kiskőrösi Evangélikus Templom közvetlen közelében álló Petőfi-buszon. Fekete Ágnes, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) munkatársa a busz oldalára festett Petőfi-képet, a költő alakjáról fennmaradt egyetlen dagerrotípia másolatát mutatja, amely a költő 22 éves korában készült, és feltehetően a poéta barátja, Egressy Gábor színész alkotta 1845-ben. Egy három évvel később készült rajzon az adott korra jellemző viselettől eltérően már nyakkendő nélkül, kihajtott fehér inggallérral ábrázolják a konvenciókat az öltözködésében is elutasító „nép költőjét”.

– A tárlat tematikus falak segítségével idézi fel Petőfi Sándor életének fontos mozzanatait – ismerteti a múzeumpedagógus. A harmonikaszerűen elrendezett felületeken virtuális formában ismerhető fel néhány Petőfihez kapcsolódó ikonikus tárgy: többek között a költő apja, Petrovics István mészárosmester bárdja, Petőfi kocsonyástálja, sakktáblája, pipája, Pilvax kávéházbeli biliárddákója, Arany Jánosról készített rajza, illetve a feleségétől, Szendrey Júliától kapott gyöngyhímzéses pénztárcája. De fotón megnézhetjük a költő kokárdáját, nemzeti színű karszalagját, és egy első veretű húszkrajcáros érmét is, amelyet később Arany János kis kávéskanállá alakíttatott. A tematikus bemutató segítségével az érdeklődők betekinthetnek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősének rövid, ám kivételesen gazdag életművébe.

Hangosversek, írott költemények, leve­lek, idézetek, visszaemlékezések mesélnek például Petőfi és édesapja kezdetben feszültségekkel terhelt kapcsolatáról, amelynek során Petrovics István a fizikai erőszaktól sem riadt vissza, hogy kifejezze ellenérzését fia színészi ambícióival szemben. A Pesti Divatlap hasábjain felvillan Petőfi segédszerkesztői munkája abból a korszakból, amikor az irodalom végre állandó és biztos jövedelemforrássá vált a költő életében. Petőfi kora előtt nem volt jellemző, hogy valaki a verseiből tudjon megélni, bár még ekkor sem igazán fényűző módon. Szendrey Júliával – akit egyik levelében George Sand eszének és Shakespeare Júliája szívének nevezett – kötött házassága után ugyan már saját keresetéből tartotta el családját, de a pesti Dohány utcai lakása bérletét továbbra is csak úgy tudta fizetni, hogy annak egyik szobáját barátjának, Jókainak adta ki…

A kiállítás mottója a Dalaim című vers részlete: „Átröpűlök hosszában hazámon”, amely nemcsak Petőfi utazás iránti szenvedélyét, de költői ambícióit is kifejezi. Utazásait és érlelődő művészi hitvallását naplóiban, úti leveleiben, feljegyzéseiben is megörökítette. Szeberényi Lajosnak, a Kisfaludy Társaság tagjának 1842-ben írt levelében így fogalmazott: „Művész és költő, barátom, mint hevülök. De már rég meg van mondva, hogy én középszerű ember nem leszek, aut Ceasar, aut nihil…” 19 éves ekkor…

Hihetetlen, hogy modern közlekedési eszközök hiányában is mennyit utazott, főleg gyalog és ekhós szekéren. Diákként, vándorszínészként, katonaként és költőként sok ezer kilométert tett meg, keresztül-kasul bejárta Magyarországot, de rendszeresen ellátogatott Felvidékre, a mai Csehország területére és Erdélybe is.

A kiállítás anyagából hagyományos és online feladványok, kvízkérdések során megtudhatjuk, hogy Petőfi Sándor nevét hazánkban 2500 közterület viseli, műveit a világ számos nyelvén kiadták, de ő maga is fordított latinból, németből és angolból, ezeken a nyelveken ugyanis folyékonyan beszélt, de szorgalmasan gyakorolta a franciát is.

Esterházy Péter, Németh László, Örkény István, Szerb Antal, Illyés Gyula, Ágh István, Babits Mihály, Spiró György és Weöres Sándor XX. századi méltatásai mellett Ady Endre a Petőfi nem alkuszik című tanulmányában a következőket írta róla: „Szeretett: ez a gyűlölködő, okvetetlenkedő, nyugtalan, rossz fiú szeretett eleddig leghatalmasabban szeretni Magyarországon.”