Attila, a hunok fejedelme
Bár a finnugor történelemszemlélet időszakában a hun–magyar folytonosság vagy rokonság elméletét igyekeztek háttérbe szorítani, a középkori magyar krónikák még a hunoktól származtatták népünket, vagyis az Árpád-házi királyok Attila vér szerinti leszármazottai voltak. Az Attila által uralt területek a Kaszpi-tengertől a Duna vonaláig terjedtek, többször sikeresen sarcolta meg a Keletrómai Birodalmat, és a Nyugatrómai Császárság ellen is sikeres hadjáratot vezetett.
Az ázsiai hunok neve a kínai forrásokban Kr. e. 318-ban tűnt fel először. Nomád állattenyésztők voltak, törzsekre oszlottak, fejlett nemzetiségi arisztokráciával. A Kr. e. II. század végén, a Han-dinasztia megerősödése után a kínaiak sikeresen megtámadták az ázsiai hunokat. Jelentős részük nem akart behódolni, ezért nyugatra vándoroltak a Balhas- és az Aral-tó mentére. Ezek a nyugatiak lettek a később Európában megjelenő hunok ősei. Csaknem 300 év múlva elérték Európa kapuját, a Kaukázust. Feltűnésüket először Ptolemaiosz említi. Uralmukat a Kr. u. V. század első évtizedében terjesztették ki a Kárpát-medence sík vidékére. Attila a késői ókor leghatalmasabb birodalmát mondhatta magáénak. Ők voltak az európai hunok.
Ki volt ez a hol nagyszerű embernek, hol vérengző barbárnak leírt, máig a történelem egyik legnagyobb fejedelmeként emlegetett, titokzatos személy? Születésének idejét Kr. u. 395 vagy 405 körülre teszik. Feltételezések szerint Mundzuk hun fejedelem fia volt. Születésének helye ismeretlen, de nagy valószínűséggel már Európában jött világra. Apját fiatalon elveszítette, 12 évesen egy, a béke zálogaként kötött kölcsönös gyermektúsz-megállapodás részeként a római Honorius udvarába került. Ott megtanulta a rómaiak szokásait, hagyományaikat és nyelvüket, amiket később a háborúkban bőven kamatoztatott.
A személyéhez fűződő mondák közül a legfontosabb az Isten kardja. Priszkosz rétor számolt be róla, hogy Attila nagy becsben tartott egy kardot, amit egy pásztorfiú talált egy legelőn. A kard hegyével fölfelé állt ki a földből. A fiú elvitte Attilához, az pedig ebből arra következtetett, hogy a karddal Isten az ő kezébe adta a világ fölötti uralmat. Egyébként a kardot hegyével fölfelé földbe ásni keleti szokás. Olyannyira, hogy nyomait mai napig megtaláljuk a háromszéki székelység körében.
Attila uralkodása kezdetén egyesítette és megbékítette a különböző hun törzseket, a lázadó vezéreket kivégeztette. Így mintegy 700 ezer lovas harcost tudott csatarendbe állítani. Diadalmenetének végül a római Aëtius állta útját Galliában, a híres catalaunumi csatában 451-ben, amely eldöntetlenül végződött. Aëtius a cseretúsz-megállapodásban Attila ellenpárjaként a hunoknál nevelkedett, így ismerte harcmodorukat. Attila ennek ellenére 452-ben Róma ellen vette az irányt, és csak I. Leó pápa kérésére fordult északnak. Fiai ezt nem nézték jó szemmel.
Az egyik lázadó törzsfő 453-ban leányát, Ildikót küldte Attilához. A fejedelemnek megtetszett a lány, és feleségül vette. Az esküvő utáni reggel harcosai vérbe fagyva találták. Halálának pontos okát nem ismerték, Iordanes gót történetíró szerint orrvérzésben hunyt el. Az sem kizárt, hogy fiai bosszulták meg, amiért nem támadta meg Rómát. Valahol a Tisza mentén temették el, és sírjára hun szokás szerint nagy halmot emeltek. A Gárdonyi Géza által megírt folyóba temetés hármas koporsóban egy félreértés nyomán keletkezett, amit Bakay Kornél régész fejtett meg. Iordanes leírásában szerepelt egy latin szó, a copercula. Ezt tévedésből koporsónak fordították le, holott elsődlegesen lemezt jelent. Itt halotti, királyi szemfedőt, amiből három volt: arany, ezüst és vas. A temetést végzőket megölték, hogy a későbbi sírrablást megakadályozzák.
Attila halála után a hun birodalom bomlásnak indult, miután fiai alkalmatlanok voltak apjuk tervének folytatására. Attila személyiségét, tehetségét, mentalitását igazán senki sem értette. Joggal tekinthető az egységes Európa korai megalapozójának.