Cikkünk frissült.

Az MTI-nek küldött közlemény szerint a téli pihenőt az energia- és gazdasági válságra hivatkozva rendelték el. A járat ideiglenes szüneteltetéséről a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. döntött – közölték.

Hirdetés

Azt írták, az intézkedésnek köszönhetően több mint 120 millió forintot spórol Budapest közösségi közlekedése, emellett a szakemberek a kötelező karbantartást is elvégezhetik a járműveken. Jelezték, a kötöttpályás járat helyett a 21-es, 21A, 212-es, 212A, 212B és 221-es autóbuszokat választhatják az utasok, amelyek kibővített menetrend szerint járnak majd.

Mint írták, a dráguló üzemanyag- és villamosenergia-költségek súlyos terhet jelentenek a közösségi közlekedés számára, ezért a fővárosi tulajdonban lévő társaságok igyekeznek a szokásoshoz képest is költséghatékonyabban működtetni Budapest közlekedési hálózatát.

Közölték, a jellemzően a turisták által, illetve szabadidős céllal használt 60-as jelzésű fogaskerekűvel nagyon kevesen utaznak a hideg hónapokban. Ez hétköznapokon 10 százalékos, hétvégén legfeljebb 30 százalékos kihasználtságot jelent – írták.

A BKK szeptember 30-án kiadott közleményében azt írta, több helyen is felújítják a fogaskerekű pályáját, ezért október 3-ától előreláthatólag november 17-ig nem közlekedik.

A fogaskerekű újraindítását kéri a XII. kerület a főpolgármestertől

A fogaskerekű újraindítását kérte Fonti Krisztina (Fidesz-KDNP) XII. kerületi alpolgármester Karácsony Gergely főpolgármestertől – derül ki az alpolgármester MTI-hez eljuttatott, pénteki keltezésű levéléből.

„Sok hegyvidéki lakóhoz hasonlóan magam is megdöbbenve értesültem arról, hogy a fogaskerekű tervezett karbantartásának lezárultával mégsem indul újra”, holott „működtetése kötelező feladata a fővárosnak” – áll a levélben.

Fonti Krisztina szerint nehezen hihető a takarékosságra hivatkozás a fogaskerekű esetében, hiszen ez az egyetlen közlekedési eszköz, amelynek működését a főváros megszünteti. Az így megspórolni tervezett mintegy 100 millió forint pedig a BKK 200 milliárdos működési költségének mindössze fél ezreléke.

„Ennek tükrében az intézkedés inkább tűnik egy fideszes vezetésű önkormányzat elleni politikai lépésnek, mint szakmailag megalapozott döntésnek” – fogalmazott az alpolgármester.

Fonti Krisztina kitért arra is, hogy bár „szép és nemes gondolat több száz millióért jubileumi rózsakertet létrehozni”, de nem fontosabb, mint a fogaskerekű üzemeltetése. Az is csak akkor fogadható el, hogy a főváros „súlyos pénzekért” brüsszeli irodát, illetve milliárdos költségvetésű politikai marketingirodát tart fenn, ha eleget tesz olyan kötelező feladatainak, mint a fogaskerekű működtetése.

„Kérem, hogy politikai döntések helyett az itt élők érdekeit képviselje, és tegye lehetővé, hogy ismét használhassuk a fogaskerekűt” – áll a hegyvidéki alpolgármester főpolgármesternek címzett levelében.

Korábban írtuk