A hamis rendszámmal a főváros felé haladó autót szerdán 2 óra 15 perc körül az M5-ös autópálya Pest megyei szakaszán akarták ellenőrizni a rendőrök.

Hirdetés

A bűnügyi információk szerint illegális migránsokat szállító jármű vezetője a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, hanem számos közlekedési szabályt megsértve továbbszáguldott. A menekülő sofőr a gépkocsival két rendőrautónak is nekiütközött, és csak a szerencsén múlt, hogy emiatt senki sem sérült meg – fogalmaztak a közleményben.

A kocsit a budapesti és a Pest megyei rendőrök összehangolt munkájával végül – mintegy 30 perccel később – a XVI. kerületi Ostoros úton tudták megállásra kényszeríteni. Az autót vezető férfi futva próbált tovább menekülni, de elesett.

A könnyű sérülést szenvedett szerb állampolgárt a rendőrök elfogták, majd orvosi ellátása után előállították.

Korábban írtuk

A kocsiban utazó hét, magát szír állampolgárnak valló külföldi nem tudta igazolni magyarországi tartózkodásának jogszerűségét, őket szintén előállították.

A rendőrség azt írta, a férfi nemcsak a kocsijában szállított illegális migránsokat, hanem a többi közlekedő és a rendőrök életét is veszélyeztette.

A BRFK az ügyben embercsempészés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, de vizsgálják azt is, hogy a menekülés során az embercsempész elkövetett-e további bűncselekményeket – áll a közleményben.