Automatikusan senki sem kaphat emelt díjas sms-t
Csengőhangok, háttérképek, játékok, napi horoszkóp – megannyi olyan tartalom, amelyet ha megrendelünk, emelt díjas sms-ben kapunk, vagyis az üzenet fogadása kerül alkalmanként több száz forintba. Csakhogy sokan, mivel nem olvassák el sem a hirdetések apró betűs részét, sem a megrendelés után kötelezően kiküldött tájékoztató sms-t, elsiklanak felette, hogy ezzel előfizettek egy olyan, több sms-ből álló szolgáltatásra, amely hetente akár három-hat ezer forintba is kerülhet, míg le nem mondják.
A figyelmetlen mobilozók védelmében a Nemzeti Hírközlési Hatóság mindhárom mobilszolgáltatót arra kötelezte, hogy csak akkor küldhet ki pénzért fogadható sms-t, ha azt a megrendelő számtulajdonos előbb engedélyezi – mondta Márton György, a Hírközlési Hatóság szóvivője.
Vagyis ha a fogyasztó egy tartalomszolgáltatónál regisztrál emelt díjas sms fogadására, akkor mielőtt a szolgáltatás elindulna, a saját mobilszolgáltatójától kap egy sms-t, amelyikben a cég megkérdezi tőle, hogy valóban igénybe akarja-e venni a fogadott emelt díjas sms-t.
A hatóság azután döntött így, hogy több száz panasz érkezett hozzájuk ilyen ügyekben. Van olyan mobiltulajdonos, akik tízezres, de olyan is, aki félmillió forintos számla miatt reklamál.
A hatóság vizsgálatából kiderült, a társaságok a szolgáltatás bevezetése előtt nem tájékoztatták megfelelően a fogyasztókat, akik sokszor azt hiszik, a kapott sms ingyen van. A mobilszolgáltatók közül a T-Mobile vállalta a hatóság előírását, és tavaly május óta minden új előfizetésnél alapesetben letiltja az emelt díjas sms-ek fogadását. A Pannon és a Vodafone bíróságon megfellebbezte a határozatot.
(MR)