– Tavaly március 21-én letettük a templom alapkövét, akkor még csak a hitünk volt meg. Ma itt áll mögöttem a Kárpát-Haza temploma – fogalmazott Bethlen Farkas polgármester, aki a Demokrata szerkesztőségének is megköszönte a segítséget.
A rendezvény emelkedett hangulatán csupán az ejtett csorbát, hogy három meghívott, Beer Miklós római katolikus megyéspüspök, Szabó István református és Fabiny Tamás evangélikus püspökök nem vett részt a templom felszentelésén. Nyilatkozatot adtak ki, amelyben leírták, örömmel üdvözölték azt a tényt, hogy Verőcén létrejött egy emlékhely, de súlyos fenntartásaik vannak az épület szimbolikájával kapcsolatban, mivel szerintük templom szakrális középpontjába nem kerülhetnek Jézus Krisztus helyébe vagy mellé pogány mitológiai alakok. A templom rakamazi turulmadarat ábrázoló rózsaablakára utalva elmondták, bár nemzetünk múltjának részét képezi ez a gondolatvilág, mindez még a kereszténység előtti hitvilághoz tartozik, s nem egyeztethető össze a Krisztus-hittel.
A püspökök nyilatkozatára Bethlen Farkas és a templomot tervező mérnökök szintén nyilatkozattal válaszoltak, amelyben közölték, készen állnak arra, hogy az esetleges félreértéseket tisztázzák, és remélik, hogy ez a kis templom lehet a keresztény magyar összefogás egyik legújabb örömteli bizonyítéka.
szencz