Vörös Csepel a neve annak a vendéglátó-ipari egységnek, amely a közelmúltban nyílt meg Csepelen. A kocsma neve alatt Sztálin, Rákosi, Marx, Engels és Lenin néz farkasszemet a járókelőkkel, de láthatunk részletet az ÁVH egyik nagygyűléséről, egy kommunista propagandaplakátról, és láthatjuk az egykori Rákosi-címert is – a vörös csillag azonban furfangos módon, a felirattal ki van takarva. A kommunizmus körülbelül 100 millió ember életét követelte, négyszer annyit, mint a nácizmus. Úgy tűnik azonban, hogy a „retro kocsma” vezetőit ez nem zavarta. A kocsma működési engedélyét a helyi önkormányzat sem utasította el.

Az elmúlt időszakban nem ez az egyetlen provokáció zavarta meg a csepelieket. A közelmúltban derült ki, hogy egy, a Csepel Művekről 2005-ben készült térképen egy „Munkásőr utca” elnevezés is megjelent. Kádár kommunista erőszakszervezetét egy olyan Kht. jelentette meg – részben közpénzből – a térképén, melynek vezetője az MSZP egyik önkormányzati képviselője. Az „új” utcanév hamarosan az összes Budapest és Magyarország térképen megjelent, ma már pedig a google világtérképén is megtalálható. Az önkormányzat vezetése előbb véletlennek, a szájhagyomány következményének nevezte az esetet, majd mégis megakadályozta az utca átnevezését.

A közvélemény-kutatások szerint Magyarországon ma nem azonos arányban utasítják el a szélsőséges mozgalmakat. Míg a jobboldali gondolkozású emberek a szélsőjobboldalt és a szélsőbaloldalt egyaránt veszélyesnek és károsnak tartják, a baloldaliak a nácizmust elutasítják, de a kommunizmust már nem tartják hasonlóan veszélyes jelenségnek.

(csepel.info.hu)