Fotó: ShutterStock (illusztráció)
Hirdetés

Csiki Zoltán elmondta: hatodszor ünneplik február végén az ápolók napját, amelyen Kossuth Lajos húgára, Kossuth Zsuzsannára emlékeznek, aki 1949-ben a tábori kórházak főápolónője volt, és akiről sebesült katonák feljegyezték, hogy anyai gyengédséggel bánt velük.

Ennek az odaadó, ember feletti szolgálatnak az eredményeként válhatott Kossuth Zsuzsanna a magyar ápolók és minden magyar egészségügyi dolgozó példaképévé – mondta.

Csiki Zoltán hangsúlyozta: az ápolók adják a „magyar egészségügy lelkét és szívét”, nekik köszönhetjük az egészségügyi rendszer működését, könnyebbé teszik a betegek mindennapjait és biztosítják számukra az emberhez méltó életet.

Kitért arra is, hogy az egészségügyi szakdolgozók munkáját elismerve nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020-at a nővérek és szülésznők évévé.

Kiemelte: ahogy az ápolóknak a betegekről, úgy a társadalomnak, a kormánynak is gondoskodnia kell arról, hogy biztosítsa az egészségügyi dolgozók számára azt az anyagi, szellemi és erkölcsi hátteret, amely lehetővé teszi, hogy szolgálatukat mindig a tudásuk szerint a legjobb módon, a legkorszerűbb eszközökkel végezhessék.

Rámutatott: 2020 januárjától 14 százalékkal emelkedtek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek és még idén novemberben várható egy újabb 20 százalékos béremelés. A program mintegy 81 ezer egészségügyi szakdolgozót és további 4000 védőnőt érint, az idén 82 milliárd forintot biztosít erre a célra a kormány.

Amíg 2010-ben egy felsőfokú végzettségű ápoló 199 ezer forintot keresett, addig idén novemberben már több mint 530 ezret fog kapni – érzékeltette a béremelés mértékét a helyettes államtitkár. 

Hozzátette, folytatódik a nővérszállók fejlesztése, és 8 milliárd forintot fordítanak a kórházak ápolási eszközparkjának fejlesztésére, ebből 16 500 új eszközt tudnak beszerezni.

Minya Tünde, a Magyar Ápolási Egyesület (MÁE) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az ápolók éve 20 millió egészségügyi dolgozót érint világszerte. A cél a szakma minél szélesebb körben való elismertsége, és felhívni a figyelmet arra, hogy az ápolók és szülésznők nélkülözhetetlenek az egészségügyi ellátásban.

Rámutatott: ahhoz, hogy munkájukat maradéktalanul végezhessék, a szakmai tudás mellett szükség van megfelelő ellátási körülményekre, kölcsönös tiszteletre, megbecsülésre, szervezetek közötti együttműködésre és piacképes bérre. A világméretű kampány célja, hogy rámutasson a világszerte tapasztalható szakdolgozói hiányra és felkeltse a fiatalok érdeklődését e hivatás iránt.

Az Országgyűlés 2014-ben nyilvánította a magyar ápolók napjává február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos húgának születésnapját.

Az ötezer tagot számláló Magyar Ápolási Egyesület Kossuth Zsuzsannának az 1848/49-es szabadságharc alatt nyújtott ápolói tevékenységére emlékezve ünnepli meg évről évre a magyar ápolók napját.

Az emléknap alkalmából tizennyolcan miniszteri elismerő oklevelet vehettek át, ugyancsak miniszteri elismerő oklevelet kapott a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház csecsemő- és gyermekosztálya, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet gyermekosztályának újszülöttrészlege.

A MÁE által alapított Kossuth Zsuzsanna-díjat Oláh András, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja vehette át.