Az atya mellett, de senki ellen

A palóc nép büszke istenhitére, szereti a misztériumokat és rátarti arra a kevésre, amije van. Ezért féli az ördögöt és űzi a rémálmokat. A békesség kedvéért olyan, mint a kerti kútból vederrel felláncozott tiszta víz. Bajmókolás nélkül igyekszik felvenni annak a lábasnak, dézsának vagy kancsónak a formáját, idomulni hozzá, amelyikbe a történelem éppen beleönti, kényszeríti. De a teli veder most kiborult.

– Ki bizony, de nem várjuk meg, hogy a föld a nyomát se hagyva eligya – fogad a templom mögötti udvaron, a hittanterem ajtajában Borbély Gábor polgármester és további nyolc körben álló panaszos. – Több mint hónapja annak, hogy az atyát egyik napról a másikra elküldték, szerintünk mindenféle bizonyíték nélkül, amúgy bemondásra, és azóta nekünk senki nem mond semmit. Mi egy nagyszerű embert, barátot veszítettünk el.

Miután odabent körbeüljük a házi oltár előtti asztalt, Varga Tamásné kezével az abroszt simogatva, szelíd határozottsággal rákezd:

– Ha április 27-én a váci püspökség főesperese el tudott jönni hozzánk, hogy a szentmise előtt bejelentse, nemi visszaélés gyanúja miatt, amit mi, akik 16 éve ismerjük, nem hiszünk el, azonnali hatállyal eltiltják és elküldik az atyát, akkor most is megérdemeljük, hogy ismét jöjjenek ide, mondják el, mi történt, kivel történt, ha történt bármi is egyáltalán. Ne hagyjanak bennünket, öt falut kétségek között.

Hogy mi történt valójában az útilapu előtti szombaton, Ferenc pápa temetésének napján, ami talán a döntés szempontjából sem mellékes, arról a közösség mindenese, a 33 esztendős Kispál Péter semmi mást. Azt mondja, a mise után szólt neki a pap, sürgősen Vácra kell mennie, aztán már benne az estében azzal hívta fel telefonon, hogy „engem menesztettek, mert megvádoltak a püspökségen, vége a szolgálatomnak” – néz maga elé –, aztán még hozzáteszi:

– Nem tudom elképzelni róla azt, amivel sanyargatják azok a nem tudom kicsodák, én koholmánynak tartom az egészet. Az igaz, hogy mágnesként vonzódnak hozzá a fiatalok, de azért, mert makulátlan ember. Lehet, hogy ez csípi az irigyei szemét. Azóta én nem láttam az atyát – mondja és búcsúzik, mert Palotás ünnepel, elsőáldozás lesz a templomban.

A váci raportot követően Marton Zsolt püspök úr kommünikét adott ki, miszerint bejelentés érkezett a hivatalához nemi visszaélés gyanújával, ezért azonnal előzetes vizsgálatot rendelt el a vonatkozó egyházi törvények alapján. A minél alaposabb és pontosabb eredmény érdekében, mintegy óvintézkedésként, eltiltotta a bujáki esperest a papi tevékenységtől, egyben a plébániáról is elküldte.

Ezért történhetett, hogy másnap a zsúfolásig megtelt templom népe a meglepetéstől majd kiesett az ünnepi cipőjéből, amikor a papjuk helyett a váci kiküldött állt az oltár elé, a szentmisét pedig a Galgahévízről rapid üzemmódban Bujákra rendelt Zahar Béla plébános úr celebrálta.

Azóta ész és idő úgy megállt a faluban, akár a lerobbant déli busz. Az is csak fokozza a bénultságot, a dühös értetlenséget, hogy a püspök felajánlotta a bejelentőknek, az érintetteknek a püspöki hivatal azonnali lelki és pszichológiai támogatását.

– Ezt meg hogy? – kérdik a hívek. Egy még le sem folytatott vizsgálatnak miként lehetnek máris áldozatai? Nekik valamelyik állítás nem kerek a történetben és arra utal, hogy a vádlott bizonyítás nélkül került lakat alá. Tényleg nem túl szerencsés, főként magyarázat nélkül. Sikamlós gyanút ébreszt bennük az olajozottság is, hiszen a szombat esti felmondást követően másnap a Pest megyei Galgahévíz volt plébánosa már a Nógrád megyei Bujákon tartott és tart azóta is szentbeszédet, azaz marad, miközben országszerte akut a paphiány.

Ilyenkor kellene mint imádságos embernek levetett kalappal Vácra kutyagolni és illendően kérdezősködni döntésről, vizsgálatról, vádról, na meg a feljelentőkről, de mindhiába volna az igyekezet, csak felesleges út az ördögnek, hiszen a váci püspök a nyilvánosság tudomására hozta azt is, hogy „a teljes feltárás érdekében a vizsgálat ideje alatt a hivatal nem ad további tájékoztatást, csak a befejezését követően”. A vizsgálat, ugye, az meg tart!

Ez a hivatali némaság pedig olyan édesgyermeke az úgynevezett független-objektív, szabad magyar sajtónak, mint anyaföldnek a gaz, hiszen igazság hiányában gátlástalanul lehet mindenféle zöldséget és szecskát az emberek képébe dobálni. Na, ebből lett elegük és kaptak tőle hányingert a bujákiak: az okostelefonnal hadonászó, tiszteletlenül támadó balliberális betűvetőkből, az idegen zsoldban álló feminista haladárból, az ateista megmondó influenszerből vagy éppen a marxista emlőkön felnőtt teológiai tudorból, röviden a papfalókból. Ugyanis megtapasztalták, hogy ezek nem azt írják, mondják és mutatják, ami van, hanem azt, amit szeretnének, ha lenne. Hogy névvel vagy név nélkül, mindegy, csak ömöljön a szenny, mint csapból a víz. A palóc, mert hisz, kerüli az ördögöt.

A házi oltár előtti asztal túlsarkán kuporgó Klára asszony, az esperes volt házvezetője pityeregve meséli, hogy vasárnap reggel, amikor az atya összepakolni jött a holmiját, az utcáról kiabált utána mindenféle mocskot és gyalázatot az a néhány falusi atyámfia, akik a sajtóból értesülve meg azzal összebeszélve hegyezték rá már korábban is a nyelvüket, és akik feljelentgették őt meg a polgármesterüket, ahol csak lehetett. Honnan tudták reggel, hogy előző este bizonyos okokból kiadták az esperes útját? Klárika szerint még a megvádolt pap sem tudta pontosan, mert amikor megkérdezte, miért, úgy felelt, azt mondták neki Vácon, hogy a válasznak még nincs itt az ideje.

– Ilyen kitűnő és patyolattiszta papunk soha nem volt és már nem is lesz – állapítja meg sóhajtva.

Minden településen akad falurossza, sokszor nem is egy, aki irigykedve nézi, ha összetart a nép, ha tanító, pap, orvos és polgármester egy irányba húzza a szekeret, veszi fel a fonalat Klárikától Buják első embere.

– Nálunk is van egy olyan illető, aki engem az atyával vagy nélküle, de tucatszor jelentett már fel a bíróságon. Gyakran ingázok a hivatal meg a tárgyalóterem között, meg lehet szokni. De József atyát nem hagyom, nekem a mai napig jó barátom és gyóntató papom. Az elmúlt 16 esztendő alatt, mióta nálunk szolgált, jobban megismerhettem, mint a szülei és állítom, hogy feddhetetlen, nagy tudású, igazi keresztény és magyar ember. Szerintem ez fájhat az irigyeinek meg az ellenségeinek, akárhol vannak, mert annak bőven kijut belőlük, aki olyan teherbírású és határozott, mint az atya. Azt mondta nekem búcsúzóul: „Gábor megesküszöm, ha kell, pedig nálunk, papoknál nem szokás, hogy soha nem nyúltam senkihez.”

Ennek ismeretében igazán elgondolkodtató, hogy az a falurossza illető nemrég még azzal is előrukkolt és kérkedett a faluban, mint kamasz az első randevúval, hogy ő Buják tekintélye lehetne, hiszen egy osztályba járt a piaristáknál a váci püspökkel, Marton Zsolttal, akinek miután kinevezték, tortával is kedveskedett.

Az ilyen kósza történetek felett könnyedén átsiklanak azok, akik már aláírták a kontraktust az ördöggel. Vékony erkölcsű nyughatatlanok, akik kis faluban, nagy városban éberen figyelnek, követnek másokat, összebeszélnek és jelentenek kopott rendőrőrsön vagy magas hivatalban, valahányszor áldozati szerepet alakítva. A feljelentő előnye, hogy mondhat igazat, hamisat, bosszút vagy irigyet, azonnal kitudódik. Akit viszont a vád pallosa alá kényszerít, arról csak később derül ki, hogy bűnös-e vagy bűntelen. Közben odalesz az ember, akár így, akár úgy.

Kell az a szigorú törvény, állítják a bujákiak is, de miként lehetséges, hogy azoknak, akiknek rendőrségi papírjuk is van róla, hogy rontottak meg már gyermeket, azok szabadon vadászhatnak tovább, gyakran a sajtó takarásában, akire viszont bizonyítás előtt rámondják a vádat, pláne, ha pap, azt meg azonnal hidegre teszik? És szégyenbe hoznak nem is egy, de mindjárt öt vallási közösséget. Valamit szerintük nagyon másként kellene csinálni. Mert ha nem, akkor hivatalos ítélet nélkül, már előre támad és marcangol a ballib sajtó, persze a saját szájíze szerint. A döglött oroszlánt pedig még a nyúl is megtépi, személyes tapasztalás híján azonnal és bátran leírják, például névtelen helyiekre hivatkozva, hogy az esperes kedvelheti a fiatal fiúkat, az RTL televízió szerint pedig böllérfesztiválon mulatott, majd vasárnap eltűnt… megint más orgánum „fiúval fürdő papról” tudósít, és mindezt tahó modorossággal.

A megvádolt esperes azonban nem eltűnt, mint a bűnözők szoktak, hanem elküldték. Nem mulatozott böllérek között, alkoholt sosem fogyaszt, ráadásul éppen akkor Vácon volt, raporton. A fürdőző fotót pedig a gyermek édesanyja készítette amolyan szülői büszkeségből, és a sort lehetne folytatni. Mi igaz mindebből? Bizonyíték nélkül csak a maró rosszindulat.

Mindennek a tetejébe akár egy esti tagozatos eminens tanuló, szenzációval jelentkezik a baloldali teológus tudor, a feminista papfaló, a Perintfalvi nevű haladár és azt állítja, hogy több érintett is lehetséges, egyikükkel mintha már beszélt volna, aki azóta felnőtt, de amikor a bántalmazás érte, 15 éves volt. Honnan veszi állításait? Az egyháztól, a rendőrségtől vagy a légből? Tudtommal nem fekszik jól a katolikusoknál. Bónusznak még azt is tudni véli, hogy az esperest valamelyik településen valakik misézni látták. Erre már Borbély polgármester is felcsattan, akkora hazugság, hiszen napi telefonkapcsolatot tart elküldött barátjával. Ez nő létére kocsmaudvari szinten hazudozik papról, hívőről, egyházról. A nyilvánosság előtt bizonyítatlan vádakkal sóz be sorsokat és uszít. Teológusnak szánalmas, embernek gyatra. Akár a többi!

– Velem is próbálkozott az RTL televízió, amikor negyedmagammal éppen füvet nyírtunk itt a templomudvarban – csatlakozik a hittan termi védelemhez a 24 éves Varga Péter Tamás, az egyházközség fiatal gondnoka. – Odajött hozzánk egy laza öltözetű operatőr meg egy felkötözött karú mikrofonos nő, aki azonnal rákérdezett, hogy szerintünk hová tűnt az esperes, mit tudunk róla, milyen ember volt. Mondtam neki, állítsa le magát meg a kamerát, de azonnal, mert mi nekik nem nyilatkozunk. El is sündörögtek onnan. Én kilencéves korom óta ministrálok, az atyánál voltam elsőáldozó, és az elmúlt tizenhat esztendőben sokszor kirándultunk együtt vele mi, fiatalok. József atya mindig igaz papként és emberként viselkedett velünk. Egyszer ölelt meg, amikor 17 éves koromban elveszítettem az édesapámat.

– Nekem mind a két unokám az esperes mellett nőtt fel, de egyszer sem panaszkodtak vagy mondtak rá rosszat, inkább azon versengtek, ki ministrálhat, annyi volt a jelentkező – emlékezik vissza Petre István kőfaragómester. – Nem értem az embereket. Szerintem az irigyei lehettek, mert volt egy rossz szokása. Minden találkozóról, eseményről és összejövetelről azonnal képeket tett fel a Facebookra, hadd lássa mindenki. Kérleltük, ne tegye, mert ellene fordítják, ha találnak egyetlen félremagyarázható pillanatot. Lehet, hogy nekünk lett igazunk?

– Ide figyeljél, István – fordul feléje Varga Károlyné, a művelődési ház igazgatója. – Hát miért ne lehetne büszke, aki dolgozik? Évente legalább tíz alkalommal az egyházi és a világi ünnepeinket közösen tartjuk januártól decemberig. Együtt megyünk szentmisére, együtt a színpad előtti nézőtérre, a főzőversenyre, este meg a bálba. Az atyával kitűnő volt a kapcsolatunk, állandóan szorgalmazta, hogy hordjuk a híres bujáki népviseletünket, okuljunk a falu múltjából, őseink példamutatásából. Mindig azt erőltette, ami a közösségnek igazán fontos ebben a falusi gyökereitől megfosztott világban. Nyertünk is pénzt sok pályázaton, amitől az irigyek még irigyebbek lettek.

Miután a pap már nem sok vizet zavar, a püspök volt osztálytársa a polgármestert üldözi és követi. Legutóbb május 7-én Pásztón a járási hivatal előtt üvöltözte a következőket, amiről kép- és hangfelvétel készült: „Miért nem nyilatkozol a plébánosról, polgármester? A rendőrségnek úgyis nyilatkoznod kell. Hogy merted megengedni, hogy akár Pesten a Karmelitában, úgy Bujákon is egy pedofil szentelje fel a plébániát? Lila a fejed, mi? Tíz évig futtattad azt a pedofil patkányt. Nem szégyelled magad? Ott leszünk, mindenütt ott leszünk…”

Mire beharangoznak, már tele a templom. Buják lakosságának 70 százaléka papíron is katolikus. Még csípős a májusi napocska, ezért az anyukák fűtött templomi babaszobába vihetik kicsinyeiket a mise idejére. A sekrestyében az új atya, Zahar Béla igazítja vállára a derékig érő stólát, közben csak annyit mond: „Engem iderendeltek és szívesen jöttem. Igyekszem mind az öt faluban maradéktalanul ellátni papi szolgálatomat. Megértheti, ha többet nem óhajtok nyilatkozni. Imádkozom, hogy mielőbb derüljön fény az igazságra és legyen béke.”

Béke és csend lengi be a szobrokkal díszített templomkertet, csak néhány ideges éjszakai bátor házőrző ugat, mert anélkül nappal sem tud meglenni. De az is lehet, hogy a vasárnapi húsleves illata ingerli őket, meg az a két már nem szomjas atyámfia, akik a fiatal cukrászmester, a csinos Réka kisasszony presszója felől imbolyognak a magas lombú fák alatt. Hangosan kurjongatnak, számukra az ige feleslegesen hangzik ki odabentről.

Mise végeztével fényes arcok feleselnek a megenyhült napsütéssel. Közben takaros mennyiségben gyűlnek a „Kiállunk M. J. esperes úr mellett!” fejlécű íveken is a jó palócok kézjegyei. Azt mondják, még két hétig tüsténkednek, és ha addig sem jön ide magyarázatot adni senki a püspökségről meg a magasságos hatóságtól, akkor majd ők mennek, ha kell, százával érdeklődni, akár a bíborosig. Ennél többet, értsem meg, most nem mondhatnak.

Megértem és azzal búcsúzok, hogy megkeresem azt a falurossza illetőt meg az eszmetársait, hogy mi végre ez az országos hírű kekeckedés.

– Az istenért, ne tegye! – kiáltják kórusban. – Mi nem olyanok vagyunk, mint ők. Mi az atya mellett állunk, de senki ellen. Velük egy lapon sem akarunk szerepelni. Ígérje meg!

Elköszönök, elindulok hazafelé.

Utóirat: A polgármester segítségével, lapunk érdeklődésére az elküldött esperes azt üzente, köszöni a megkeresést, az őszinte megszólalás lehetőségét, de most mindennél fontosabbnak tartja, hogy az öt településen ismét béke legyen. Mert a falvak sorsa fontosabb az övénél.