Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet, archív illusztráció
Hirdetés

Elmondta, hogy a bizottság konkrét lépéseket javasol a csatlakozási folyamat megerősítése és javítása érdekében.

Várhelyi Olivér közölte: határozottan kiáll amellett, hogy meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával. Bejelentette azt is, hogy a májusban Zágrábban tervezett EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előkészítéseként a régióra vonatkozó gazdasági és beruházásfejlesztési tervet fog előterjeszteni.

Kiemelte, a hiteles uniós perspektíva biztosítása érdekében az eljárásnak a kölcsönös bizalomra és az Európai Unió, illetve a nyugat-balkáni országok egyértelmű elkötelezettségére kell épülnie.

„A hitelesség megerősítéséhez még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az alapvető reformokra, mindenekelőtt a jogállamiság, a demokratikus intézmények működése és a közigazgatás terén, valamint a tagjelölt államok gazdaságára” – fogalmazott.

A magas szintű politikai és szakpolitikai párbeszéd lehetőségeinek bővítése érdekében az uniós bizottság az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozók rendszeres megrendezését és a miniszteri szintű kapcsolattartás intenzívebbé tételét javasolja.

Várhelyi Olivér hozzátette, a tárgyalási folyamat dinamikusabbá tétele érdekében először az alapkérdésekről kezdenék meg a  tárgyalásokat, és ezeket zárnák le utoljára. Az e területen elért eredmények fogják meghatározni a tárgyalások általános ütemét.

A javaslat szerint az uniós bizottság egyértelműbben meg fogja határozni, mit vár az egyes bővítésre váró országoktól a folyamat különböző szakaszaiban, a kiszámíthatóság érdekében a kritériumrendszeren a folyamat ideje alatt nem változtat. Világosabbá fogja tenni, milyen pozitív következményekkel járhat a reformok terén elért haladás, illetve milyen negatív következményekkel jár a haladás elmaradása. Pontosabban meg fogja határozni, milyen feltételeket kell teljesíteniük a továbblépéshez, valamint a polgárok érdekeit közvetlenül szolgáló, világos és kézzelfogható ösztönzőket biztosít majd. Ilyen ösztönző lehet például a gyorsított integráció és az egyenlő versenyfeltételek megőrzése mellett az egyes uniós szakpolitikákba, uniós piacokra és uniós programokba való fokozatos belépés, továbbá a finanszírozás és a beruházások növelése. Minél több előrelépést tudnak felmutatni a tagjelölt országok a reformjaik terén, annál jobban haladhat előre csatlakozási folyamatuk – közölte.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a bizottság intézkedéseket javasol, amelyekkel szankcionálható a reformok végrehajtása vagy a csatlakozási folyamat követelményeinek teljesítése során esetleg tapasztalt súlyos vagy elhúzódó stagnálás, illetve visszalépés. A tárgyalásokat bizonyos területeken szüneteltetni lehetne, vagy a legsúlyosabb esetekben akár teljes egészében fel is lehetne függeszteni, illetve lehetőség lenne már lezárt fejezeteket újból megnyitni. A szorosabb integráció előnyeit, például az uniós programokhoz való hozzáférést, fel lehetne függeszteni vagy vissza lehetne vonni, továbbá csökkenthető lenne az uniós finanszírozás hatóköre és intenzitása.

Az Európai Bizottság azt reméli, hogy a tagállamok jóváhagyják a javaslatot, és megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Észak-Macedóniával és Albániával, még a május 6-án kezdődő zágrábi EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozót megelőzően – tette hozzá Várhelyi Olivér. Erről ugyanis, akárcsak új tagállamok felvételéről, jelenleg is a tagállamokat tömörítő tanács dönt, és csakis egyhangú döntéssel határozhat, vagyis minden tagállamnak vétójoga van.

Gál Kinga és Deli Andor fideszes európai parlamenti (EP-) képviselők a tervezet EP-bizottsági bemutatását követően reményüknek adtak hangot azzal kapocslatban, hogy azáltal új lendületet kaphat a nyugat-balkáni bővítés.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Gál Kinga kiemelte: a javaslat bizonyítja, hogy a magyar biztos mindent megtesz, hogy áthidalja a bővítéssel kapcsolatos aggályokat, és hidat építsen a csatlakozási tárgyalások megkezdését támogató, illetve az ezzel szemben szkeptikus tagállamok között.

Deli Andor nyilvánvalónak nevezte, hogy az Európai Bizottság elkötelezett a nyugat-balkáni bővítése mellett. „Most a bővítés folytatásával kritikus tagállamok térfelén pattog a labda. Remélhetőleg azok is elégedettek lesznek az új módszertannal, így mielőbb megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Albániával és Észak-Macedóniával” – közölte.

Hozzátette, így remélhetőleg Szerbia és Montenegró csatlakozási tárgyalásai is felgyorsulnak, és „a két élen járó balkáni állam már az Európai Unió kapuján fog kopogtatni 2024-ben”.