Fotó: MTI/Komka Péter
Hirdetés

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a salgótarjáni katolikus főplébánia templomban tartott sajtótájékoztatót, ahol jelenleg is zajlik a felújítás a Modern városok program keretében 450 millió forintból.

Kiemelte: a kormány segíti a megyei jogú városokat, így Salgótarjánt is, és függetlenül attól, hogy a város vezetése ellenzéki, több mint 10 milliárd forintos támogatást kapott gazdaságfejlesztésre az elmúlt évek során, ami jelentősen segítheti Salgótarján fejlődését. Soltész Miklós ugyanakkor hozzátette: biztos benne, hogy ezt a lehetőséget jobban is ki lehetett volna használni, és abban is, hogy a jövőben egy új városvezetéssel ez meg is történik.

Kitért rá, hogy egy felmérés szerint a megyei jogú városok közül a Salgótarjánban élők érzik legboldogtalanabbnak magukat, annak ellenére, hogy gyönyörű természeti környezet veszi körbe, sok-sok fejlesztés történt, és egyre inkább elérhető a város az útfejlesztéseknek köszönhetően.

Nem véletlen, hogy a Fidesz-KDNP „Egy boldogabb Salgótarjánért” dolgozott ki programot, Salgótarján élén változást kell végrehajtani – mondta az államtitkár.

Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP városi polgármesterjelöltje, önkormányzati képviselő azt emelte ki: a Modern Városok Programban Salgótarján egyházi fejlesztésekre is komoly forrásokat kapott, ezzel a kormány elismerte, milyen nagy szükség van az egyházakra, milyen fontos szerepet töltenek be a társadalom életében.

Mint mondta, az egyházközségekben létrehozott és felújított közösségi terek több funkcióval bírnak; a hitélet mellett otthont adnak a fiataloknak, kulturális és sportolási lehetőségeknek.

Hangsúlyozta: fontos, hogy ilyen módon is megszólíthatják Salgótarján fiataljait, mert a városnak csak az ad jövőt, ha őket itt tudják tartani.

Becsó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy kijelölik a Salgótarjánban, illetve a környező településeken levő felújítandó egyházi létesítmények körét, és várhatóan még az idén kormányhatározat születik a tervezés elindításáról.