Az Együtt – a Cselekvő Ellenzék elnevezésű országos kampánykörútjának lezárásaként – szombaton bemutatta 106 egyéni képviselőjelöltjét – közölte a párt az MTI-vel.

Fotó: MTI, Illyés Tibor, szerk.

A közlemény szerint Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke a rendezvényen azt mondta, 2018-ban forradalomnál kevesebbre, de rendszerváltásnál többre van szükség. 
    
Bezárkózás helyett nyitott nemzetpolitikára, félelem helyett szabad köztársaságra, gyűlöletkeltés helyett biztonságra, nyomor helyett igazságos piacgazdaságra van szükség – fogalmazott Szigetvári Viktor. 
    

Fotó: MTI, Illyés Tibor, szerk.

„Ugyanakkor az erősebb jóléti állam semmiféleképpen nem jelentheti azt, hogy a tisztességes, jobb módú, adott esetben gazdag embereket ellenségnek tekintjük” – mondta.
    
Szigetvári Viktor megemlítette azt is, hogy Bajnai Gordont, az Együtt alapítóját nem lehet olyan emberekkel egy napon említeni, akiknek a magyar történelem szemétdombján van a helyük.
    
Juhász Péter, az Együtt elnöke – a közlemény szerint – azt mondta, ha elindul az együttműködés a demokratikus oldalon, le lehet váltani a Fideszt 2018-ban.
    
Az elnök szerint, az Együtt számára nem a Parlamentbe kerülés a tét, hanem a kormányváltás, amihez szükség van együttműködésre. 
    
„Közösen kell helyreállítanunk a demokráciát, szabaddá tennünk a médiát és a rezsim bukása után igazságot tennünk” – fogalmazott.