Kiszámíthatatlan, reménytelen helyzetekben az anyák olykor életük legnehezebb döntését hozzák meg, lemondanak újszülött gyermekükről. Amennyiben szörnyű helyzetükben nem az abortuszt választják, hanem megszülik babájukat, adnak egy esélyt a kis jövevénynek, aki semmiről sem tehet. Sokakban megszólal az ősi ösztön: biztonságot akarnak keresni a gyermeknek. Ha az anya nem tudja biztosítani a megfelelő körülményeket, jó esetben keres egy helyet, ahol a baba esélyt kap az életre. Lehet ez egy inkubátor, de sokan félnek anonimitásuk elvesztésétől, ha bemennek egy kórházba csecsemővel, megláthatja valaki őket. Az inkubátor helye sem elhanyagolható, ha a porta közelében, mozgalmas, jól látható helyen van, nem merik megkockáztatni, hogy odavigyék a gyermeket… Ezt a helyzetet hidalhatja át a Szent Péter esernyője program. A változáshoz kell egy jó ötlet, egy elszánt ember, aki megvívja a csatákat és néhány fegyverhordozó, akik támogatják.

– Az ötlet igen régi. Több mint egy évtizede foglalkozom hajléktalanokkal. Vannak kismamák, akik kiszolgáltatott helyzetük ellenére is megszülik babájukat, koraszülöttként veszélyeztetett terhesen. Az egészségügyi rendszer napjainkban nagyon szigorú szabályok szerint jár el, ha a kismama bevallja, hogy nincs otthon folyóvíz, akkor már nem viheti haza babáját. Az anyák kerülhetnek olyan kétségbeesett helyzetbe, mély depresszióba, mikor nem tudják, nem merik vállalni gyermeküket. A mélységes elkeseredés, a kilátástalanság, ha senkire sem tudnak támaszkodni, nincs reménysugár számukra, olykor szörnyű tettekre vetemednek és megölik a saját vérüket. Évről évre történnek brutális gyermekgyilkosságok: újszülött a szemét közé rejtve, a kukában, a hűtőben, az avarban… Évente száz újszülött hal meg az emberhez méltatlan bánásmód miatt. A kriminalisztika szerint évente húsz erőszakos gyermekhalál felderítésére indul büntetőjogi eljárás. Az oltalomkápolna a reménytelen helyzetben lévő anyáknak és gyermekeiknek kínál megoldást. A kistarcsai katolikus templomnál elhelyezett babamentő kosárka a felszentelt kápolnában esélyt ad az életre, hogy ne kelljen több babának a kukában, az avarban vagy a hűtőben végeznie, magyarázza dr. Eőry Ajándok főorvos.

Kezdetben Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gyermekmentő tevékenységét is fanyalogva fogadták, de az elmúlt húsz év őt igazolja. Napjainkig már több ezer nehéz sorsú gyermeknek segített megmenekülni az éhhaláltól. Az ifjak tartalmas útravalót kapnak erkölcsileg, vallásilag egyaránt. Akik már éheztek, megbecsülik a kenyeret, erkölcsi iránytűjük jelzi a helyes utat az élet rögös útján. Kezdetben sokan féltek az újtól, a változástól, ahogy a Szent Péter esernyője programmal kapcsolatban is. Remélhetőleg a két programban a párhuzamosság folytatódik.

Ma Böjte Csaba tevékenységét elismerés övezi, ahogy a félelem feloldódott, az emberek kezdték meglátni a benne rejlő lehetőségeket.

– Az egyház legfőbb feladata az élet védelme, de ezt a szerepet átadta a kórházaknak. Az egyház próbál visszatérni a régen megélt dolgokhoz azokban a kérdésekben, melyek egykor fontosak voltak. A kommunizmus megfosztotta az egyházat óvodáitól, iskoláitól, kórházaitól. A negyvenéves átok még ma is érezteti hatását. Évszázadokon át a nehéz helyzetbe került édesanyák a templom lépcsőjére tették gyermeküket, ha nem tudták felnevelni őket. A templom az utolsó mentsvárat jelentette anya és gyermeke számára nációtól, vallástól függetlenül. Aki egy elhagyott, elárvult gyermeket fogad be, Krisztust fogadja be. Egy-egy ember szívében megszületik olyan kezdeményezés, olyan ötlet, mely megpróbálja újra rendezni a dolgokat. Assisi Szent Ferenc egymaga próbálta helyrepofozni az omladozó egyházat.

– A papság globálisan akarja megoldani a problémákat, de az élet különleges helyzetei nem oldhatóak meg globálisan. Szükség van egy-egy jó ötletre. Dr. Eőry Ajándok főorvos egyéni kezdeményezése új színt visz az életünkbe. Az ateisták is örülnek a bababefogadó kosárkának, az élettel kapcsolatos új kezdeményezésnek – mondja Görbe József, Kistarcsa plébánosa.

Az egyház lassan reagál a változásokra és a régi, már bevált dolgokat szeretné újjáéleszteni, az újdonságokkal kapcsolatban szkeptikus. A doktor úr mélyre merült a szolgálatban, munkája során nap mint nap találkozik sanyarú sorsú emberekkel, betegekkel, hontalanokkal, az élet nagy problémáival. A hajléktalanok a szakadék szélén állnak, esetükben a gyermek életben maradásának esélye gyakorlatilag nulla. A probléma megoldásért sikolt. A nagy gondolatok olyan emberektől érkeznek, akik mernek mélyre merülni az életben.

– Az egyházi szentség kiszolgáltatása mellett a karitatív tevékenység a legfontosabb, enélkül az egyháznak nincs jövője. Ez nem csupán a szegények szolgálatát jelenti, teljes együttérzést azokkal, akiknek nem lehet gyermekük, a gazdagokkal, akik nem találják az örömöt életükben. Papként nem mindig tudjuk, mi az, amire ezeknek az embereknek szüksége van, mivel segíthetnénk nekik, de akik már megtapasztalták, mi a megoldás, mi segíthet adott helyzetekben, ők tudják a választ, tőlük mi is megtudhatjuk, mi lenne a járható út. Mindenki a maga területén találkozik nehézségekkel, jó és rossz dolgokkal, így az ötleteket is olyan emberektől kaphatjuk, akik ismerik a valós megoldásokat és orvosolni tudják azokat, mint például egy doktor, aki ismeri a nehéz sorsú anyák helyzetét és megtalálta a megoldást, mely az anonimitásuk elvesztésétől rettegő édesanyának is segíthet – magyarázza Görbe József.

Az anya anonimitása biztosított. A kápolna elhelyezkedése is kedvező, feltűnésmentesen oda lehet menni és távozni, a plébániáról nem lehet oda látni. Amint valaki betette a gyermeket a kosárkába, egy csengő jelez a Pestor szolgálatnak, akik a templom és a parókia védelmét is ellátják, ők négy percen belül a helyszínre érkeznek és viszik a babát a kistarcsai kórház újszülött osztályára. A plébánián nem jelez, így az anya feltűnésmentesen távozhat, félelem nélkül, mert gyermekét a Szűzanya oltalmába ajánlotta, így lehetőséget biztosított babájának ősi ösztöntől vezérelve egy jobb életre. Az egyik legszörnyűbb, ha anya és gyermeke rajtuk kívül álló okok miatt nem maradhatnak együtt, de még mindig az örökbeadás a humánusabb megoldás…

– Az oltalomkápolnából a gyermek kórházba kerül, majd állami gondozásba, ezt követően kerülhet örökbe fogadó szülőkhöz. Kistarcsán jelenleg is van néhány család, akik a gyámhivatal állásfoglalása szerint hivatalosan is örökbe fogadó szülőkké válhatnak, már csak a gyermekre várnak. A gyermek keresztapjaként a plébános nyomon követheti a kicsi sorsának alakulását. Az anya, aki kénytelen lemondani babájáról, azért teszi, mert minél hamarabb jobb körülmények között szeretné tudni a kis jövevényt, ebben az örökbefogadás megkönnyítése, felgyorsítása is sokat segíthetne. A baba, mivel vér szerinti anyja nélkül fog felnőni, nem szophat, nincs, aki az első hónapokban leginkább fontos anyai törődést pótolja, hatalmas traumát él át minden segítség ellenére is. A helyzetet javíthatná, ha minél hamarabb szerető közegbe kerülhetne. Az első hónapok szeretethiányos állapota, az anyai szeretet nélkülözése egész életére hatással lesz, minél hamarabb családhoz kerül a gyermek, annál jobbak az esélyei. A folyamat meggyorsítása, különleges örökbefogadási eljárás orvosolhatná a problémát. A programot szeretnénk kiterjeszteni később az egész Kárpát-medencében – magyarázza dr. Eőry Ajándok.

A kommunizmus véget ért, az elmúlt húsz év alatt az egyház nehezen alkalmazkodott az új kihívásokhoz, keresi az utat a fél évszázados hányattatott sors után. A 21. században új kihívásokkal kerül szembe a társadalom és az egyház egyaránt. Az élet védelme az egyház legfőbb feladata, a Szent Péter esernyője program lehetőséget ad rá, hogy az egyház visszatérjen gyökereihez, eredeti szerepvállalásához, mely egykor naggyá tette. Karitatív tevékenység, a társadalmi problémák iránti nyitottság, ha igent mondanak az életre, ateista és vallásos emberek szemében is üdvözítő, már nem csupán a szép szavak hangzanak el, hanem a szavakat tettek is követik.

Hogy az egyháznak miért vannak kétségei a programot illetően? Az okok különböző gyökerűek. Minden kétséget eloszlat az a tény, hogy az őrző-védő szolgálat négy percen belül felfedezi a kisdedet és további öt percen belül eljut vele a közeli kórházba. Reménykedjünk benne, hogy a kezdeti félelmeket megvilágosodás követi. Egy maroknyi, hitében erős, tetteiben elszánt csapat bebizonyíthatja, hogy a programnak van létjogosultsága a Kárpát-medencében. Egy létező problémára kínál megoldást. A demográfiai mutatók vészjóslóak. Két választásunk van: vagy homokba dugjuk a fejünket, vagy minden lehetőséget megragadunk, hogy védjük az életet. Ha tényleg fontos Magyarország sorsa, az utóbbit választjuk.

A program támogatásához nem kell katolikusnak lenni, más felekezet is felkarolhatja a kezdeményezést, csupán a katolikusok voltak az elsők, akik oltalomkápolnát állítottak. A program Mikszáth Kálmán regénye alapján kapta a nevét, aki korának liberális gondolkodója volt. A piros esernyő megóvta az esőtől a kisdedet, védelmet biztosított. Az esernyő most az elhagyatott kisbabákat óvja.

Katona István egri segédpüspök, aki kezdetektől támogatta a programot, a december 29-i ünnepi szentmisén a következőképpen fogalmazott: „…Az életet akarjuk ünnepelni, az életet akarjuk védeni. Jézus születésének csodálatosan szép és nagy ünnepe mindenkit figyelmeztessen arra, hogy milyen nagy és szent dolog az Isten ajándéka, az emberi élet. Imádkozzunk azért, hogy minden emberi élet fogantatásától kezdve részesüljön abban a tiszteletben, szeretetben, amit a Jóisten akar és vár el tőlünk.”

Bíró László tábori püspök ünnepi beszédében elhangzottak elgondolkodtatóak. „…Ébreszd fel bennünk újra a tiszteletet minden születendő emberi élet iránt. Tégy képessé minket arra, hogy az anya méhének gyümölcsében megpillantsuk a teremtő csodálatos művét. Tedd képessé szívünket, hogy nagylelkűen befogadjunk minden gyermeket, aki kopogtat az élet ajtaján… Adj találékony szeretetet a tisztviselőknek és a gazdasági szakértőknek, hogy teremtsenek megfelelő feltételeket a fiatal családok számára…”

Görbe József, Kistarcsa plébánosa az országban elsőként fogadta be az oltalomkápolnát. A döntés meghozataláról a következőképpen vallott a szentmisén.

– Hogy akarja az ember lerázni magáról azt, amiért ugrania kéne, amire le kéne csapnia? Milyen nehezen tud valami jó egyáltalán helyet találni magában, magának ebben a világban, erre a legjobb példa éppen ez az oltalomszekrény. Mindenki lökdösi, mert csak a gondot látja vele, a bajt, a törődést. Én is csak ezt láttam benne. A végén, mint a kis Sámuel, mikor már harmadszor szólt neki az Úr, leesett a tantusz. Lehet, hogy a Jóisten akarja ezt? Hogyha én is tovább lököm, akkor most hogy tudtam volna a gyóntatószékbe ülni, hogy ülhetnék én ott? Akár lesz a felszentelt kosárkában gyermek, akár nem, elindult valami, ami csak jót eredményezhet.

Az újszülött-mentő kezdeményezést Szócska Miklós államtitkár is támogatja. Az Ige szerint a gyermek Isten ajándéka, nem tehet arról, hogy a világra jött, nem dönthette el, hová szülessen. Az egyház színre lép, próbál segíteni. Az Oltalom kápolna Györgypál Imre székely fafaragó asztalosmester munkáját dicséri.

Csaplár Lilla