Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: az elhúzódó háború és a folyamatos migrációs nyomás teszi szükségessé a kiemelt intenzitású gyakorlatozást. A tárcavezető, aki a nyár elején rendelte el a készenlét fokozását, elmondta, 274 hadgyakorlat zajlik ebben az évben.

Hirdetés

Az újdörögdi hadgyakorlatról szólva közölte: „a különleges és a hagyományos erők nagy dinamikával végezték a gyakorlatot”. Közölte: a kormány támogatja a Magyar Honvédség erőfeszítéseit, egyebek mellett az átlagosan 26 százalékos illetményemeléssel.

„Nagyon fontos a magyar katonák hazaszeretete, elszántsága, elkötelezettsége, amellyel a béke szolgálatában állnak” – tette hozzá. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka arról beszélt, hogy a harc- és reagálóképesség fokozása több elemből áll. A haditechnika fejlesztése, a készültségi szolgálat fokozása, új harceljárások gyakorlása és a haderőstruktúra átalakítása mind ezt a célt szolgálja – hangsúlyozta.

Sándor Tamás vezérőrnagy elmondta, a gyakorlat során a szárazföldön zajló különleges műveleti képesség és a légierő együttműködése volt követhető. Az újdörögdi és a szolnoki bázison mintegy 300 ember, 54 technikai és 10 repülőeszköz bevonásával augusztus 26. és szeptember 2. között zajló gyakorlat kilenc katonai szervezet bevonásával zajlik.

Korábban írtuk