A Fidesz-frakció szerint az ellenzék, amely most oktatási minimumról állapodott meg, kormányzása idején a minimumot sem adta meg az oktatásnak.A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója ezt annak kapcsán közölte hétfőn az MTI-vel, hogy Pilz Olivér, a Tanítanék mozgalom képviseletében bejelentette: oktatási minimumról szóló megállapodást írtak alá pedagógusok és oktatók, valamint ellenzéki pártok képviselői. A dokumentum alapvetése, hogy a gyerekek érezzék jól magukat az iskolában.

A Fidesz-frakció erre reagáló közleményében azt írta, kormányzása idején az ellenzék pénzt vett el az oktatásból, több száz iskolát zárt be, létbizonytalanságba taszította a pedagógusokat, elvett tőlük egyhavi bért, versenyképtelenné és „liberális kísérleti tereppé” változtatta az iskolákat, eltörölte a nemzeti alaptantervet, és a szülőket is magukra hagyta az iskoláztatás terheivel.

Hangsúlyozták, ha az ellenzéket valóban érdekelné az oktatás ügye, akkor a pártok megszavazták volna, hogy idén 572 milliárd forinttal több juthasson oktatásra, mint a baloldal kormányzásának idején. Az ellenzéknek azonban csak a saját politikai céljai fontosak, ezért a kampány közeledtével most csak újra ki akarják használni a diákokat és a pedagógusokat.

A Fidesz 2010 óta pótolja az oktatásból kivont pénzeket, országszerte épülnek és megújulnak az iskolák, közel 150 településen építenek tantermet, tornatermet vagy tanuszodát, további 527 iskolában pedig felújítások, nyelvi és informatikai fejlesztések zajlanak – sorolták. Emellett a pedagógusok bére átlagosan 50 százalékkal emelkedett és minden eddiginél többen jutnak ingyenes étkezéshez, tankönyvhöz – olvasható a Fidesz-frakció közleményében.

MTI