Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (illusztráció)
Hirdetés

Lánczi Tamást pénteken az M1 aktuális csatornán arról kérdezték, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő az ATV reggeli műsorában arra az újságírói kérdésre, miért nő a kormánypártok támogatottsága, úgy válaszolt: „sok a patkány Magyarországon”.

Az igazgató úgy fogalmazott: Bangóné Borbély Ildikó nem az MSZP kevésbé ismert politikusa, hanem a párt „első vonalába tartozik”, ez pedig a morális problémák mellett felveti az alkalmatlanság kérdését is. Azért nem döbbent meg a politikus szavain – mondta -, mert az elmúlt időszakban ő és több ellenzéki képviselőtársa is használt már személyeskedő, durva, sőt, helyenként „primitív” hangnemet.

Úgy vélekedett: az ellenzékben mintha verseny alakult volna ki, hogy ki tud durvábbat mondani, de ezzel „kocsmai szintre” jutnak el, például trágárságokat firkálnak fel középületekre, falakra.

Lánczi Tamás az ellenzéki erőviszonyokról azt mondta: a Jobbik támogatottsága az MSZP szintjére süllyedt, tíz százalék körüli. Ez a csökkenés lassan már két-három éve tart, de ebből az MSZP vagy a Demokratikus Koalíció nem profitál sokat. Hiszen – tette hozzá – egy párt célja a kormányra kerülés, és bár lehet, hogy most el tudnak venni egymástól 1-2 százalékot, a kormányzóképességük „morzsáit is feláldozzák”.