Kocsis Máté (Fidesz) országgyűlési képviselő, Józsefváros korábbi polgármestere szerint a választók az egész ellenzékről nyilvánítottak véleményt a vasárnapi VIII. kerületi időközi polgármester-választáson, jelezték, hogy „ebből a bevándorláspárti ellenzékből sem külön-külön, sem együtt, összefogva nem kérnek”.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata, archív

Az eredmény vitán felül áll, a kormánypártok hatalmas győzelmet arattak Budapest kellős közepén – értékelte a választás eredményét Kocsis Máté vasárnap esti sajtótájékoztatóján. Józsefvárosban Sára Botond eddigi alpolgármestert, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották meg a kerület vezetőjévé.

Sára Botond értékelése szerint az összefogás inkább a Fidesz-KDNP mellett áll, hiszen sokan támogatták a kerületen, de még a fővároson kívülről is. Rámutatott arra is: a választók nagy felhatalmazást adtak számára az eddigi fejlesztések folytatásához, emellett szerinte a biztonságra, a rendre és a fejlődésre szavaztak.

A Fidesz-KDNP jelöltje a leadott szavazatok 62,85 százalékát kapta, a baloldali és liberális pártok által támogatott, hivatalosan független Győri Péter 36,39 százalékot szerzett.