Fotó: MTI/Balogh Zoltán, illusztráció
Hirdetés

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a lap keddi számában úgy fogalmazott: „a beterjesztett indítványok pontosan megmutatják, hogy az ellenzék azon túl, hogy tájékozatlan, alkalmatlan minden felelősségteljes politikai szerepre”.

Az ellenzék nagyjából nyolcszáz módosító indítványt nyújtott be a jövő évi büdzséhez. Ezek közül több a kormány által rendkívüli kiadások fedezeteként beállított 110 milliárdos összeget jelölte meg forrásként, annak összesen több mint tízszeresét akarva elkölteni – ismertette.

Hasonló volt a helyzet az országvédelmi alapnál is, az előre nem várt kockázatok kivédésére szánt 380 milliárd forintból 1300 milliárdot költött volna el az ellenzék – mondta Tállai András, hozzátéve, hogy a beruházási tartalék 100 milliárdos összegét 260 milliárd forintos intézkedések fedezetéül jelölték különféle indítványaikban az ellenzéki képviselők.

Az államtitkár a „legveszélyesebb” ellenzéki elképzeléscsomagnak a Párbeszéd alapjövedelem koncepcióját nevezte, amire több mint háromezer milliárd forintot fordítottak volna. „Ez óriási összeg, nem csoda, hogy csak úgy lehetne előteremteni, ha radikálisan átalakítanák a családtámogatásokat és adót is emelnének” – közölte Tállai András, aki szerint az alapjövedelem bevezetése egy-két év alatt olyan államcsődközeli helyzetet idézhetne elő, mint amilyen Gyurcsány Ferenc kormányzása idején alakult ki.