A Fidesz szerint nem a választási rendszerrel, hanem az ellenzékkel van baj – közölte a nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakciója hétfőn az MTI-vel.

Fotók: MTI, Demokrata, archív, szerk.

A Fidesz képviselőcsoportja közleményében arra reagált, hogy Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője előzőleg újságíróknak azt mondta, a Fidesznek nincs bátorsága ahhoz, hogy egy arányos választási rendszerben mérettesse meg magát 2018-ban.

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága hétfőn nem vette tárgysorozatba az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatot, amelynek alapját a Közös Ország Mozgalom javaslatai képezték, és nyolc ellenzéki párt támogatta.

A Fidesz-frakció közleménye szerint az ellenzék azért követel kétségbeesetten új választási rendszert, mert reménytelen helyzetben van, és képtelen elnyerni a választók bizalmát. „Mindent és mindenkit hibáztat saját kudarcáért, csak magát nem” – tették hozzá.

Azt írták: az ellenzék „hiteltelen, a nemzeti érdekek ellen dolgozik, migránsokkal akarja betelepíteni az országot, és tele van korrupciós ügyekkel”.

MTI