Fotó: MTI/Kovács Tamás
Lefoglalt fegyverek a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közös, PARKETÁR elnevezésű műveletsorozatáról tartott sajtótájékoztatón a Rendőrségi Igazgatási Központban, Budapesten 2022. július 20-án
Hirdetés

A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán, Budapesten közös sajtótájékoztatón számolt be a „PARKETÁR” elnevezésű műveletsorozatról és a hozzá kapcsolódó rajkai rendőri intézkedésről.

Rudolf Patka, a NAKA nyugati részlegének igazgatója elmondta: tavaly december 7-én indítottak nyomozást az ügyben, és a múlt kedden tartották a PARKETÁR elnevezésű akciót, amelyben magyar és szlovák rendőrök is részt vettek. Tizenkét házkutatást tartottak; hetet Szlovákiában, kettőt Magyarországon (Rajkán és Mosonmagyaróváron), hármat pedig Ausztriában (Bécsben). Többféle kábítószert, köztük három kilogramm kokaint, 300 ezer eurónyi készpénzt, illegálisan tartott lőfegyvereket, aranytömböket, ékszereket, luxuscikkeket is lefoglaltak.

Szlovákiában és Ausztriában is több embert letartóztattak. Összesen 16 embert gyanúsítottak meg bűncselekményekkel: egyebek mellett bűnszervezet szervezése, működtetése és támogatása, nagy mennyiségű kábítószer és pszichotróp anyag előállítása és drogkereskedelem miatt.

Feltárták, hogy a bűnszervezet legkésőbb 2016 óta tevékenykedett Szlovákiában és más országokban. Szlovákiába a metamfetamint és a kokaint Bécsben működő mexikói és román drogkartelleken keresztül vitték be, az eddigi adatok szerint több mint százkilónyi kokain került így be az országba.

Korábban írtuk

Boross Zoltán, az NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője és Csupor Máté osztályvezető beszámolt a Rajkán és Mosonmagyaróváron tartott házkutatásokról, valamint az azokat követő operatív műveletről.

A főosztályvezető elmondta: Rajkán és Mosonmagyaróváron két üres ingatlanban 59 ezer eurót (23,6 millió forint), 1,2 millió forintot és két 11 ezer euró (együttesen 8,8 millió forint) értékű aranyplakettet foglaltak le.

Ezzel párhuzamosan Rajkán rendőrség ellenőrzött egy szlovák állampolgárt, akinek az autójában egy betárazott, éles fegyvert és 900 különböző kaliberű lőszert találtak. A férfi és felesége ellen az NNI büntetőeljárást indított lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottat azóta a bíróság letartóztatta.

Boross Zoltán cáfolta azokat az információkat, amelyek szerint a férfi vallomást tett volna.

A szlovák férfinél tartott házkutatások során az elmúlt huszonöt évben talált legnagyobb magyarországi fegyverraktárt tárták fel.

Csupor Máté osztályvezető elmondta: 59 éles lőfegyvert, körülbelül 45 ezer lőszert, 285 tárat, hangtompítókat és különböző fegyveralkatrészeket, különböző kaliberű maroklőfegyvereket, gépkarabélyokat, géppisztolyokat, puskákat, mesterlövész fegyvereket találtak. Előkerült ötkilónyi TNT és 2,5 kilogramm más, ismeretlen eredetű robbanószer.

A legfoglalt arzenál feketepiaci értéke meghaladja a félmilliárd forintot.

Eddig 28 lőfegyver eredetét ismerik – közölte az osztályvezető, hangsúlyozva: nincs információ arról, hogy bármelyik is az ukrajnai háborús zónából vagy az Ukrajnába érkező fegyverszállítmányokból származna. A fegyverek útját a gyártástól a végső felhasználókig vizsgálják az Europol, az európai társhatóságok, valamint az FBI bevonásával.

Jeney Áron, az NNI igazgatója kitért arra is, hogy a szerdai esti Bajnokok Ligája-selejtezőre érkező Slovan Bratislava futballcsapat buszának egyik ablakát kedd este betörte valaki, akit a fővárosi rendőrök már szerda hajnalban elfogtak. Az NNI igazgatója azt mondta: bízik benne, hogy ez egy elszigetelt incidens volt.

Arról is beszámolt, hogy a szerda esti FTC-Slovan BL-selejtezőn szlovák rendőrök is segítik a mérkőzés biztonságos megrendezését. A visszavágón pedig magyar rendőrök segítik majd a szlovák kollégákat.

Korábban egyébként az ujszo.com felvidéki hírportál arról számolt be, hogy a PARKETÁR elnevezésű rendőrségi akcióban belül őrizetbe vették a Slovan Bratislava biztonsági főnökét (és testvérét). A klub azóta közölte, hogy a férfit menesztették pozíciójából.