Hirdetés

Porga Gyula – aki jelenleg is a város polgármestere – az elmúlt öt év sikerei miatt bízik abban, hogy méltán kérhetik újra a bizalmat a megkezdett munka folytatásához az októberi helyhatósági választásokon.

Kiemelte: nincs olyan területe a városnak, ahol ne történtek volna jelentős beruházások az elmúlt években.    

Egészségügyi, oktatási intézmények épültek és újultak meg, utakat, kerékpárutakat építettek és sikereket értek el a közösségépítésben is – közölte.

A különféle magyarországi élhetőségi rangsorok mindegyikében az első három között szerepel a város, az európai virágosítási versenyben arany minősítést, a Séd-völgyi rehabilitációért különdíjat vehettek át, valamint Veszprém elnyerte elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet is 2023-ra – mondta Porga Gyula.

A következő ciklus feladatai között a kormánypárti polgármesterjelölt az Európa kulturális fővárosa program sikeres végrehajtását, a Modern városok programban előttünk álló fejlesztések megvalósítását, illetve a Veszprém integrált városfejlesztési programjában megfogalmazott célok elérését nevezte a legfontosabbnak.

Porga Gyula kiemelte: fontos, hogy egy képviselő-testület leképezze a város társadalmát, ezért képviselőjelöltjeik egyharmada nő, és szintén harmaduk 35 év alatti.