A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint „roncsderbi” folyik a baloldali előválasztáson: két alapvetően népszerűtlen politikus, az MSZP-s Horváth Csaba és a párbeszédes Karácsony Gergely verseng egymással a főpolgármester-jelöltségért.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Lánczi Tamás az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában úgy fogalmazott, hogy aki mellé Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke odaáll, az már szinte „politikai halott”, ez semmiképpen sem jó jel Karácsony Gergelynek.

A szakértő felvetette, hogy mekkora legitimációt ad a baloldali jelölteknek egy kétmilliós városban, ha ketten együtt gyűjtöttek össze nagyjából tízezer ajánlást. Mondhatja-e majd az előválasztás győztese, hogy mögötte áll a baloldali szavazók jelentős hányada – tette fel a kérdést Lánczi Tamás.