Az első ötéves terv 70 éve indult

Az 1945 utáni koalíciós kormányzás idején a demokratikus pártokkal szemben egyre nagyobb befolyásra tett szert a megszálló szovjet csapatok és a szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság által támogatott Magyar Kommunista Párt. Az MKP gazdasági téren is a központilag irányított szovjet tervgazdaságot tekintette céljának, az ehhez vezető folyamatnak fontos eleme volt a hároméves terv. Az 1947. július 11-én hatályba lépett törvény rendelkezett a Tervgazdasági Tanács és az Országos Tervhivatal létrehozásáról, ezek feladata lett a terv kidolgozása és végrehajtásának ellenőrzése.

A hároméves népgazdasági terv 1947. augusztus 1-jén indult el „Magyarország gazdasági és szellemi felemelkedésének meggyorsítása, demokratikus rendjének megszilárdítása céljából, a lakosság életszínvonalának javítása, a termelőerők fokozása, okszerű felhasználása és a különböző termelési ágak összhangjának megteremtése” érdekében. A terv két év és öt hónap alatt, 1949 végén fejeződött be, a teljesített beruházások 90 százaléka a nehéziparnak jutott. A mezőgazdaság termelése még ekkor is alacsonyabb volt, mint az utolsó békeévben, de kétségtelenül emelkedett az életszínvonal, és megszűnt a munkanélküliség.

A kommunisták 1948 nyarán kikényszerítették a két munkáspárt egyesülését, a hatalom is az így létrejött, Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártja kezébe került, a sztálinista berendezkedés végleges formáinak kialakítását többé nem akadályozta semmi. A végletesen centralizált tervutasításos rendszerben a legmagasabb szinten döntöttek az országos tervről, az itt meghatározott tervszámokat az alsóbb szinteken bontották le, s végül utasításként továbbították a termelőegységek felé. Mivel az előirányzatok figyelmen kívül hagyták a valós igényeket, nem tudták követni a változásokat, és nem tették érdekeltté a gazdasági szereplőket, a tervgazdálkodás jellemzője a folyamatos hiány lett.

Az első ötéves terv kidolgozása 1948-ban kezdődött, sarokszámait az MDP Politikai Bizottsága 1949 februárjában hagyta jóvá, a terv irányelveiről és fontosabb adatairól a párt Központi Vezetőségének július 18-21-ei ülésén döntött, a várható nemzeti jövedelem egyötödét irányozva elő beruházásra minden egyes évben. A határozat a következő fejezeteket tartalmazta: I. A hároméves terv megvalósulásával lezárul az újjáépítés szakasza; II. Népgazdaságunk újjáalakulásának és továbbfejlesztésének terve; III. Iparosítással a szocializmushoz; IV. Fejlett, korszerű közlekedést!; V. Felszámoljuk a falu elmaradottságát!; VI. A jólét felé; VII. Legfőbb érték: az ember; VIII. Művelt, erős népet, szabad, független hazánkban!

Az Országgyűlés 1949. december 10-én fogadta el az 1949. évi XXV. törvényt a Magyar Népköztársaság első ötéves népgazdasági tervéről. A terv 50,9 milliárd forintot (ebből 21,3 milliárdot az iparban) beruházva, öt év alatt 86 százalékos gazdasági növekedést kívánt elérni, de többségében propagandaszólamok gyűjteménye volt.

Az első, 1950-es évben a népgazdaság, különösen az ipar az előirányzottnál gyorsabb ütemben, nagyobb mértékben nőtt. A hidegháborús légkörben, a Sztálin által elkerülhetetlennek tartott harmadik világháborúra készülve a beruházások és fejlesztések végletesen a nehéziparra, azon belül is az alapanyaggyártásra és a bányászatra koncentrálódtak, a fegyverkezés és a hadiipar kapott elsőbbséget. A túlhajtott iparosítás munkaerő-kereslethez vezetett: 1951-ben 650 ezer új ipari munkásra volt szükség. Ők részben a mezőgazdaságból átáramló parasztokból, részben nőkből kerültek ki, többségük képzettsége nem volt megfelelő.

Az MDP II. kongresszusa 1951-ben „az első év tapasztalataira” építve jelentősen megemelte a tervelőirányzatot. Az induló beruházások (Sztálinváros, egy sor erőmű, kohó) hatalmas összegbe kerültek, ráadásul szűkösen állt rendelkezésre az energia és a nyersanyag, ami a Szovjetunióból érkezett, ott vették meg az ezekből készített termékeket is, így még erősebb lett Magyarország szovjetfüggősége. A feszített tempó a lakossági fogyasztás és az életszínvonal gyors csökkenését idézte elő, hamarosan újra be kellett vezetni a jegyrendszert, majd még szigorúbb beszolgáltatási rend lépett életbe. Ezen csak 1953 nyarán enyhítettek, amikor Sztálin halála után Nagy Imre alakított kormányt, és 1954-ben csökkent a hús és a zsír ára.

Magyarország a tervidőszak végére ipari-agrár országgá vált. A gyáripar termelése 131 százalékkal nőtt, a nehéziparé megháromszorozódott, a gépiparé az 1949. évi három és félszeresére növekedett, a mezőgazdasági termelés viszont stagnált. A szovjet modell szolgai másolásával megvalósult gazdaságpolitika súlyos nehézségekhez vezetett, egyre nőtt a politikai és társadalmi feszültség.

A második ötéves tervet a párt- és állami vezetés az 1956-60-as időszakra ütemezte, de az 1956-os októberi forradalom után átmeneti, hároméves konszolidációs terv született. A népköztársaság 1961. január 1-jén megkezdődött második ötéves népgazdaság-fejlesztési tervét meghatározó 1961. évi II. törvény kimondta: „Hazánkban a második ötéves terv időszaka alatt be kell fejezni a szocializmus alapjainak lerakását, és át kell térni a fejlett szocialista társadalom felépítésére”. Az utolsó, hetedik ötéves terv a rendszerváltás előtti időszakban, 1986-90 közt valósult meg.