Fotó: Demokrata (archív)
Hirdetés

Földi László úgy fogalmazott: ezek nem segélyhajók, hanem támadó naszádok; kapitányaik megsértik a nemzetközi hajózási törvényeket, határrendészeti törvényeket.

„Ez üzlet”, az embercsempészek pénzt kapnak azoktól, akik felszállnak a hajókra – mondta a szakértő, aki szerint probléma, hogy sok esetben a „politika a bűnözők mögött áll”.

Földi László szerint megoldás lehet a hajók elsüllyesztése, amikor még nincsenek rajta emberek, illetve a hajók elkobzása.

A szakember kiemelte azt is, hogy minden ország alkotmányának egyik legfontosabb pontja a határok sérthetetlensége. Mindenki, aki támogatja az illegális mozgást, saját alaptörvényével megy szembe – jelentette ki.