Fotó: Orbán Viktor, Facebook (archív)
Hirdetés

Nagy Dániel hozzátette: ennek ellenére az ellenzéki pártok folyamatosan azt kommunikálták, hogy a kormány nincs a helyzet magaslatán. Rámutatott: felmérésükben arra is rákérdeztek, hogy az emberek szerint visszaélt-e a hatalmával a kormány a különleges jogrend időszakában, és az adatok szerint 10-ből 6-an nemmel feleltek erre.

A szakértő szerint az ellenzéki táboron belül van egy radikális tömörülés, amely mindenben követi az ellenzéki politikusok által mondottakat. A kormánypártok erőssége ugyanakkor az, hogy a nagy nemzetegyesítő témákban – így a koronavírus kapcsán vagy a migrációt érintően, illetve a családpolitikában – olyan intézkedéseket tudnak hozni, amely széles körben támogatott, és csak egy marginális csoport nem fogadja el azokat.

Nagy Dániel közölte, kutatásukban azt is mérték, hogy az ellenzéki képviselők munkájával mennyire voltak elégedettek az emberek. A megkérdezettek harmada volt csak elégedett a munkájukkal, több mint felük pedig nem. Ennél nagyobb elégedettségi arányt mértek az operatív törzs, az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok és a kormánypárti politikusok esetén is – tette hozzá.

Korábban írtuk