A 619 igen szavazattal, 45 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint az EP rugalmasabb, helyi intézkedéseket is figyelembe vevő, alaposabb koordinációt és együttműködést rögzítő vészforgatókönyvet vár annak elkerülésére, hogy a határlezárásokkal is járó ideiglenes intézkedések állandósuljanak.

Hirdetés

Az EP-képviselők kijelentették, hogy a lezárásokat az arányosság és a megkülönböztetésmentesség elvét tiszteletben tartó, célzott intézkedésekkel kell felváltani. Az állásfoglalásban rámutattak, hogy a belső határok lezárásának negatív hatásai a határ közelében élőket, az országhatárokon át munkába járókat, a más országban tanulókat és az eltérő országban élő párokat is kedvezőtlenül érintik. A mozgás szabadságát mindezek miatt csak kivételes esetben lehet korlátozni – húzták alá.

Véleményük szerint a határ menti településeken élőket és munkájuk miatt országok között ingázókat mentesíteni kellene a korlátozások alól azzal a feltétellel, hogy tiszteletben tartják az érintett hatóságok által előírt szabályokat. Emellett az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak nagyobb erőfeszítést kellene tenniük a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos közös uniós válaszlépések egyeztetésére, beleértve a karanténszabályokat, a járvány terjedésének feltérképezését, a tesztelési stratégiákat, a teszteredmények kölcsönös elismerését és a nem létfontosságú uniós utazások átmeneti korlátozását.

A képviselők a fertőzés nyomon követésére szolgáló mobilalkalmazások összehangolását is sürgették, hozzátéve, hogy ezeken a felhasználóknak minden tagállamban megbízható, naprakész, többnyelvű információt kellene kapniuk az utazási korlátozásokról és a biztonsági intézkedésekről.

Korábban írtuk

Az állásfoglalás egy, a schengeni rendszerrel és a koronavírus-válság okán hozott intézkedésekkel kapcsolatos, az EP-hez beadott petíció nyomán született. A petíció a mozgás szabadságának korlátozása kapcsán a határlezárások jogszerűségének vizsgálatát kérte – közölte az uniós parlament.