A fideszes képviselők véleménye szerint az állásfoglalásról tartott szavazás eredménye „súlyos támadás a rezsicsökkentés fenntarthatósága ellen”. Kiemelték, hogy a klímasemlegesség eléréséhez és a rezsiköltségek alacsonyan tartásához szükség van a nukleáris és a földgázalapú beruházásokra annak érdekében, hogy hosszú távon meg tudjuk őrizni az energiaellátás biztonságát és megfizethetőségét.

Hirdetés

Tóth Edina a szakbizottsági szavazás után az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta: a szavazás eredménye „teljesen szembemegy a józan ésszel, elfogadhatatlan”, mert a nukleáris energia és a földgáz nélkül teljesen reménytelen, hogy 2050-re Európa klímasemlegessé váljék, ezt a célt ezen energiaforrások nélkül nem lehet teljesíteni. Véleménye szerint az európai baloldal az egész unióban veszélybe akarja sodorni azt a védelmet, amelyet a rezsicsökkentés biztosít a polgároknak.

„Amikor az energiaárak ilyen magasan vannak részben az Európai Bizottság elhibázott klíma-és energiapolitikája, részben pedig az ukrajnai háború miatt, olyan javaslatokra lenne szükség, amelyek védik az európai polgárok érdekeit” – emelte ki Tóth Edina.

Győri Enikő a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy „az EP baloldali többsége láthatóan ki akarja véreztetni az európai gazdaságot. A prioritásként kitűzött zöld átálláshoz rengeteg pénzre van szüksége az Uniónak. Ehhez viszont a befektetőknek megfelelő sorvezető kell. Baloldali képviselőtársaim sokszor elfelejtik, hogy jelenleg a cégeink nagy része segítségre szorul, hogy működése fenntarthatóvá és klímasemlegessé váljék. Ha a földgázt és az atomenergiát kivesszük a támogatott körből, akkor hogyan fognak boldogulni?” – emlékeztetett a képviselő.

Korábban írtuk

„A baloldal ideológiai elfogultságának árát Európa az elszegényedéssel kéne, hogy megfizesse, ami ellen a Fidesz EP-képviselői továbbra is nagyon határozottan fel fognak lépni” – tette hozzá sajtóközleményében Győri Enikő.

Kedden az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottsága (ECON) és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság (ENVI) az ellen szavazott, hogy a nukleáris energia és a földgáz felkerüljön a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységek listájára.

Az állásfoglalásról a tervek szerint az EP legközelebbi, júliusi plenáris ülésén szavaznak a képviselők.