– Olyan érzése volt az embernek az elmúlt hetekben, mintha Angliában élne. Eső, eső és megint csak eső nap nap után…

– Az augusztusi csapadékmennyiség messze meghaladja az ilyenkor szokásosat. Sőt könnyen lehet, hogy megdől az évszázados csapadékrekord is, már ami az augusztust illeti. De a nyári (június-július-augusztusi) csapadékmennyiség is az 1979-ben regisztrált csúcsokat ostromolja. Az elmúlt három hónapban összesen 250-350 milliméternyi csapadék esett, ami a magyarországi teljes évi csapadékmennyiség fele.

– Mi az oka ennek a valóságos vízözönnek, ami egyébként nemcsak családok nyaralását tette tönkre, de komoly késést okozott az aratásban, sőt alaposan megkurtította az idegenforgalmi bevételeket, arról nem is beszélve, hogy a hivatalos adatok szerint legalább ezer lakóházat tett tönkre Magyarországon…

– Egymás után haladtak át fölöttünk az úgynevezett genovai ciklonok. Ezek egyébként onnan kapták a nevüket, hogy a Genovai-öbölben keletkeznek, s a meteorológiában megszokott jelenségnek számítanak. Az viszont szokatlan, hogy egy hónapon belül négy-öt ilyen ciklon keletkezzék, márpedig most augusztusban ez történt. Az ilyen ciklonokban elsősorban a hidegfrontok és a frontok közötti szektorokban is kialakuló egyensúlytalanságok hoznak nagy csapadékot.

– Visszavezethető-e mindez a globális felmelegedésre?

– Közvetett módon igen. A csapadék mennyiségét általában három tényező határozza meg. Az egyik a légkör víztartalma. Ez azért lehet érdekes a jelenlegi helyzet kialakulásában, mert ha nő a hőmérséklet, akkor jobban párolognak az óceánok, s a felmelegedett levegőben eleve több vízgőz fér el. Ugyancsak segíti a csapadékképződést, hogy a felmelegedés a földközelben a legerősebb, ahogy haladunk felfelé, egyre gyengül, tíz kilométeres magasság fölött az úgynevezett globális felmelegedés már éppenséggel lehűlést okoz. A harmadik tényező, ami viszont gátolja a csapadékképződést, az a passzát övezet bizonyos mértékű északabbra tolódása. A passzát övezetből gyakran kinyúló anticiklonok élettartama akár néhány hét is lehet, szemben a ciklonok pár napos tartamával. És ha északabbra húzódik a passzát övezet, akkor a belőle kinyúló anticiklonok is gyakrabban találnak el bennünket. No most, ennek következtében a korábbiakhoz képest sokkal több olyan napunk van, amikor nem esik az eső. De amikor nem egy ilyen hosszú életű anticiklon, hanem egy rövidebb életű ciklon hatása alatt vagyunk, akkor viszont több víz hullhat ki a hevesebb felhőképződés nyomán. Tehát csökkent a csapadékos napok száma, de megnőtt a nagycsapadékú napok száma.

– Mióta tart ez a folyamat?

– Az eltelt harminc év adataiban már kimutatható. Más kérdés, hogy ez a felismerés csak az utóbbi évtizedben került előtérbe. Ez idő alatt ugyanis rendkívül megnőtt az európai társadalmak hírérzékenysége, a kommunikációs rendszerek fejlődése miatt sokkal több információt kapunk a keletkező károkról és azok nagyságáról, valamint a média gyors helyszíni beszámolói is fokozzák az események drámai hatását. Egyébként ezért sem értik sokszor az emberek, hogy miért csak az általános felmelegedésről és elsivatagosodásról beszélnek a meteorológusok…

– Mennyi csapadék esett az elmúlt hetekben Magyarországon egy-egy nap alatt?

– Többször előfordult, hogy 100 milliméter is esett, ami különösen akkor tekinthető igen soknak, ha tudjuk, hogy hazánkban körülbelül 500-600 milliméternyi csapadék esik évente. Ez a mennyiség már komoly károkat okozhat egy településen, vagy egy kisebb régióban, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy szerencsére egy adott helyen ez a csapás ritkán ismétlődik. Legközelebb más térséget áraszt el az eső, persze ez alól is vannak kivételek. Például Mád község, amelyet kétszer is hatalmas eső árasztott el.

– Beszélhetünk-e olyan térségekről Magyarországon, amelyeket elkerülnek a bővizű esőfelhők?

– Az augusztusi csapadék országszerte mindenhol többszörösen meghaladta a szokásos értéket. Ez az arány a Kisalföldön és a Nyírségben valamivel kisebb volt.

– Hogyan készülhet fel az ember ezekre a csapásokra, s hogyan tud védekezni ellenük?

– Egy adott településen statisztikai értelemben olyan ritka az özönvízszerű esőzés, hogy nem is nagyon gondolnak a hosszú távú, alapos védekezésre a helyiek. Az életben egyébként sem szoktunk készülni a nagyon kis valószínűségű eseményekre. Felülünk a repülőgépre, noha egy-egy azért lezuhan… Természetes dolognak is tartom, hogy nem él az ember örökké a védekezés és a megelőzés pszichózisában, mert előbb-utóbb eljutnánk oda, hogy ki sem lépünk az utcára, mert a fejünkre esik egy tégla. Más a helyzet a klímaváltozással, mert bár ennek pontos kifejlődését, különösen pedig helyi megnyilvánulási módjait nem ismerjük elég pontosan, az esemény valószínűsége sokkal közelebb van az egyhez, mint akár az 50 százalékhoz. E téren a legjobb megelőzés az volna, hogy valamilyen módon lelassítsuk, megakadályozzuk a Föld további melegedését. Ezt segítené elő az úgynevezett kiotói egyezmény, amely azonban nagyon töredékes vállalás. Körülbelül a tizedrésze annak, amit valójában tennünk kellene. És még az sem biztos, hogy az egyezmény pontjait szigorúan betartja a világ államainak az a része – több mint ötvenöt százaléka -, amelyik aláírta a dokumentumot.

– Mint tudjuk, a kiotói egyezmény elsősorban a szén-dioxid-tartalmú gázok kibocsátását korlátozza. Ezt mennyivel kellene csökkenteni?

– Ötven-hatvan százalékkal, ami tízszer több, mint az eddig vállalt 5,2 százalék! Manapság az energiatermelés a legnagyobb szén-dioxid-termelő. A világ energiaipara még ma is döntő többségben a szén- és olajtüzelésen alapul.

– Nem tudná kiváltani ezt az atomenergia?

– Szerintem nem. Már jóval Csernobil előtt lelassult az újabb atomerőművi kapacitások építése azokban az országokban, ahol megvan ehhez a megfelelő technikai színvonal, a kezeléséhez pedig a megfelelő felelősség és munkakultúra. A világnak ebben a részében nincs is szükség az atomerőművek nagyfokú bővítésére. Ott viszont, ahol nincs megfelelő felkészültség és munkakultúra, nem is szabad atomerőművet építeni. Az az igazság, hogy az atomerőművek építése mint az üvegházhatásra alkalmazott megoldás, önmagában nem is lenne elegendő. Mint ahogy nem lehet elegendő önmagában egyetlen találmány sem. Az üvegházhatás olyan sok forrásból ered – ipar, közlekedés, mezőgazdaság -, hogy itt számos, átütő technikai-technológiai újításra, találmányra lenne szükség. Ráadásul ezeket a találmányokat az egész világon el kellene terjeszteni, át kellene juttatni őket a szegénységet a gazdagságtól elválasztó vonalon. Sajnos nem véletlen, hogy nincs ma a világban olyan forgatókönyv, amely a felmelegedés gyors megállításával számol.

– Az előbb a magyarországi viszonyokról beszélgettünk, csakhogy nagy esők sújtják a délnémet területeket, Ausztria egyes régióit, sőt Erdélyt, Romániát és Bulgáriát is. Hurrikán támadt Amerikára is. Hatalmas európai területet terített be a csapadék az idén, mindenütt súlyos károkról érkezik jelentés.

– Ez a ciklonok vándorlására vezethető vissza. És persze nagyok az időbeli eltérések a különböző területeket ért esőzések között. Augusztus 10-e előtt például még arról kért tőlem ismertetést az egyik erdélyi lap, hogy miért volt olyan forró a nyár Erdélyben, és van-e mindennek köze a klímaváltozáshoz. Aztán szinte egyik napról a másikra jött az özönvíz… Ami az esők területi eloszlását illeti, van itt egy érdekesség. Úgy tapasztalják a meteorológusok, hogy valahol az ötvenedik szélességi foknál húzódik egy láthatatlan vízválasztó. Ettől délre sokévi átlagban csökken, északra viszont nő a csapadék mennyisége a globális felmelegedéssel párhuzamosan. Mi az ötvenedik szélességi fok alatt vagyunk, de idén ez a vízválasztó vonal jóval délebbre húzódott.

– Csak a ciklonok hoznak, illetve hozhatnak csapadékot?

– Nem, kialakulhat ez más hatások nyomán, például szaknyelven „mocsárhelyzetben”. Ez nem a megszokott vizes felületeket jelenti, hanem olyan légköri nyomási képet, amikor sem ciklon, sem anticiklon nem uralja felettünk a légteret, de az egymás feletti légrétegek hőmérséklete erősen csökken és elegendő a víztartalmuk is. Ilyen helyzet egy egyébként száraz évszakban is kialakulhat. Két évvel ezelőtt, 2003 nyarán például évszázados rekordokat döntő tartós kánikula volt Magyarországon, mégis előfordult, hogy Kompolton egy nap alatt leesett csaknem 200 milliméternyi eső.

– Egyre gyakrabban tapasztalni, hogy szinte özönvízszerűen zuhog az eső valahol, egy városrészben például, másutt viszont semmi. Mi lehet az oka ennek?

– Mondok egy példát erre. A múlt század nyolcvanas éveitől van budapesti zivatarfelmérés. Ez az anyag kimutatta, hogy a felmelegedés előrehaladtával nő a Budapest felett észlelt zivatarok gyakorisága is. Ebben lehet egy kis városhatás is. Budapest beépítettségével ugyanis sajátos hőszigetté változott a város. Márpedig ez önmagában is erősíti a levegő felfelé áramlását, s ha ez a levegő telítődik párával, akkor zivatar keletkezik.

– Ez nyilvánvalóan nem csak Budapestre vonatkozik…

– Lényegében minden nagyobb városra igaz lehet, hiszen a hősziget minden városias beépítettségű terület felett jelen van. Ami Budapestet illeti, itt a nyári melegben általában 5 fokkal van melegebb, mint odakint, a városon kívüli területeken. 2003-ban körülbelül 500 ember halt meg a városok lakosai közül a nagy, vagy hogy úgy mondjam, a még nagyobb meleg miatt. Szegeden pedig, ami nem különösebben nagy város, de kiváló városklíma-kutatásokkal büszkélkedhet, egy ízben mértek 6 fokkal is többet, mint kint a „prérin”.

– Lesz-e esélye valaha arra az embernek, hogy globális értelemben befolyásolja az időjárást?

– Egyelőre csak alkalmazkodásról beszélhetünk. Ennek egyik példája, hogy több amerikai városban is fehér anyaggal vonják be a házak tetejét, amit aztán télen levesznek. Ez a fehér bevonat a nagy melegek idején visszaveri a hőt, az nem tud a város szűk utcáiban, illetve házfalaiban elraktározódni. Budapesten egyelőre nem olyan nagy a baj, mint az Egyesült Államok sok városában, de Budapest túlzott beépítése, a házak sűrűsége, az éltető és üdítő zöld felületek, a parkok megszüntetése a szó szoros értelmében rontja a város élhetőségét. Jó lenne, ha a városrendezés megvalósításra szánt terveiben egyszer ez a szempont is érvényre juthatna. Az embernek nagyon sokat kell még fejlődnie ahhoz szellemi és morális értelemben egyaránt, hogy a maga teljességében is megértse, tisztelje a természetet, a rajta kívül álló erőket.