A képviselő az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, a közgyűlés őszi ülésszakán elfogadott migrációs állásfoglalás azt az európai megközelítést fogalmazza meg, amely szerint a migrációt kezelni kell, valamint be kell fogadni az illegális migránsokat.

Hirdetés

„Az európai baloldal megint arról beszél, hogy be kell fogadni az illegális migránsokat” – fogalmazott a képviselő, majd hozzátette: a jelentés olyan intézkedéseket szorgalmaz, melyek könnyítik a migrációt, tiltják az európai tartózkodásra jogosulatlanok visszaküldését, és nem említi a határvédelem fontosságát.

Szavai szerint az európai baloldal szerdán elfogadott, Magyarországról szóló jelentésében azért tartotta fontosnak ismételten megbélyegezni, koholt vádak alapján támadni Magyarországot, mert az ország véleménye a migráció vonatkozásában eltér az uralkodó baloldali állásponttól. Aláhúzta: a magyar álláspont szerint a migrációt nem kezelni kell, hanem megelőzni és megállítani, valamint olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek védik Európa, benne Magyarország és a magyar emberek biztonságát.

Közölte: Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségei szerint védi határait az illegális migrációval szemben, miközben legkevesebb másfélmillió ukrajnai menekültet fogadott be az ukrajnai háború kezdete óta. Magyarország továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy meg kell védeni Európát a korlátlan illegális menekülthullámmal szemben, ugyanakkor minden segítséget meg kell adni a háború elől menekülőknek – tette hozzá Zsigmond Barna Pál.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése állásfoglalásában intézkedéscsomagot javasolt a migránsok védelmére, a jogosulatlanul Európában tartózkodó migránsok kitoloncolásának megelőzésére és a kitoloncolásokért felelősök elszámoltatására. Nemzetközi migrációs együttműködés javítását szorgalmazta a határőrizetért felelős nemzeti hatóságok és a rendőrség között, továbbá felszólította a tagállamokat, hogy „módosítsák jogszabályaikat és intézkedéseiket a szárazföldi és tengeri visszaküldések leállítása érdekében”, és „foglalják törvénybe a visszaküldés tilalmának elvét a nemzeti jogszabályokban”.

Korábban írtuk