A Downing Street szóvivőjének ismertetése szerint Johnson a telefonos megbeszélésen elismerően szólt arról, hogy Lengyelország csökkenti függését a fosszilis energiahordozóktól és lépéseket tesz a megújuló energiaforrások használata felé.

Hirdetés

A londoni miniszterelnöki hivatal beszámolója szerint a két vezető egybehangzóan megállapította, hogy Nagy-Britanniát és Lengyelországot erős és fontos kapcsolatok fűzik egymáshoz a NATO-ban és más nemzetközi intézményekben.

Johnson és Morawiecki hitet tett amellett, hogy a két ország tovább mélyíti együttműködését a védelem és a biztonság területén, valamint a szélesebb értelemben vett külpolitikai kérdésekben.

A Downing Street szóvivője szerint Johnson tájékoztatást adott a lengyel miniszterelnöknek az észak-írországi protokoll ügyében folyó megbeszélésekről. A brit kormányfő hangsúlyozta, hogy az észak-írországi rendezési folyamatot elindító 1998-as nagypénteki megállapodás védelme érdekében sürgősen haladást kell elérni ebben a kérdésben.

Korábban írtuk

A londoni kormányfői hivatal illetékese szerint Boris Johnson a megbeszélésen kifejezést adott aggályának az Európai Unió bírósága által Észak-Írországban játszott szerep miatt, és jelezte: tud arról, hogy Lengyelországban is vita zajlik az EU-bíróság szerepéről.

Nagy-Britannia és az Európai Unió között a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll, ezen belül mindenekelőtt az EU bíróságának szerepe ügyében parázslik egyre élesebb viszály.

A protokoll alapján Észak-Írország a Brexit után is harmonizált viszonyrendszerben maradt az Európai Unió egységes belső piacával és vámuniójával, annak érdekében, hogy ne kelljen újból fizikai határposztokat létesíteni az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán, ahol a nagypénteki megállapodás által elindított megbékélési folyamat egyik legfontosabb eredményeként hosszú évek óta semmiféle ellenőrzés nincs. A 499 kilométeres határ a Brexit óta az Egyesült Királyság és az EU egyetlen közös szárazföldi vámhatára.

Így viszont a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalmat kell eseti ellenőrzéseknek alávetni, annak megakadályozására, hogy Észak-Írországból Írországba – vagyis az unió egységes piacára – ellenőrizetlen termékek kerüljenek be.

London hosszú ideje követeli az EU-tól a protokoll átalakítását, mindenekelőtt olyan módon, hogy az Európai Unió bíróságának a továbbiakban ne lehessen szerepe az Egyesült Királyság és az EU közötti vitás kérdések megoldásában.

Az EU és Lengyelország vitája, amelyre Johnson a lengyel kormányfővel tartott pénteki telefonbeszélgetésén szintén kitért, abból ered, hogy a lengyel alkotmánybíróság minapi határozata szerint az EU-alapszerződés egyes előírásai összeegyeztethetetlenek a lengyel alkotmánnyal, és az uniós tagságból nem következik, hogy az Európai Unió Bíróságának döntései kötelező érvényűek a tagállamokra.