Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd, archív
Hirdetés

Margolin üzenetében emlékeztetett arra, hogy a világon számos országban vannak vitatott hovatartozású területek, és igazságtalan Izraelt más mércével mérni. Ezért üdvözölte, hogy a magyar kormány „szembehelyezkedett” az Európai Unió Washingtont bíráló nyilatkozatával. Az Egyesült Államok ugyanis a napokban egyértelművé tette: már nem tekinti a nemzetközi jogba ütközőnek zsidó telepek létesítését Ciszjordániában.

„A valódi vezetés ismérve kiállni valamiért, ami helyes és valami ellen, ami nem az, szemben akár egy nyilvánvaló konszenzussal is. Becsületességet, bátorságot, elszántságot mutat” – szögezte le az EJA elnöke.

A rabbi – aki a Brüsszeli központú Európai Zsidó Szövetség megalapítója is – az EU-étól eltérő magyar állásfoglalás mellett háláját tolmácsolta azért a megállapodásért is, amelyet a magyar kormány az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) hétfőn kötött.

„Egyértelmű az Ön elkötelezettsége a zsidó nép mellett, valamint hogy támogatja azt a fontos szerepet, amit a zsidóság az Ön nagyszerű országának kulturális, polgári és gazdasági fejlődésében játszott” – írta a rabbi.