Jakab István (Fidesz) arra emlékeztetett: az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete október 16-át élelmezési világnappá nyilvánította és ugyanezen a napon ünnepli a kenyér világnapját a Pékek Világszövetsége. A két szervezet arra irányítja a figyelmet, hogy a kenyér azéletünk része – hangsúlyozta.

Hirdetés

Bejelentette: Magyarországon a Magosz, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyarok Kenyere Alapítvány és a Magyar Pékszövetség írásban is hosszú távra szóló együttműködést köt. A képviselő sikertörténetnek nevezte a Magyarok Kenyere programot, amely mára átfogja a Kárpát-medence és a diaszpóra magyar gazdatársadalmát.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára az elhangzottakra reagálva elmondta: az idei év komoly erőpróba volt az agráriumnak, de jó közepes átlagtermést takaríthattak be a gazdák. Ez a búzánál ötmillió tonnát jelent, amely biztosítja a hazai ellátást és exportra is jut – ismertette a részleteket.

Kiemelte: az agrárium nemzetstratégiai ágazattá vált, amely mintegy 20-25 millió ember élelmiszerellátását tudja biztosítani.

Korábban írtuk

Hozzátette: a kormány a Vidékfejlesztési Program magyar társfinanszírozását az eddigi 17,5-ről 80 százalékra emelte, így mintegy 4265 milliárd forint fordítható a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig.