– Május 27-én, amikor az Oktatási Minisztériumban zökkenők nélkül megtörtént az „átadás-átvétel”, melyek voltak azok az elkezdett, tervezett programok, amelyeket mindenféleképpen javasolt volna az SZDSZ-vezetés számára folytatni?

– Az lett volna a legfontosabb, hogy az oktatás az iskolarendszer megváltoztatása nélkül folytatódjon, azaz a kerettanterveket felmenő rendszerben bevezessék. Négy kidolgozott programot át is adtam az utódomnak. Javasoltam, hogy az általunk kidolgozott pedagógus-életpályamodell megvalósuljon. Ennek egyik fő eleme, az egyszeri jelentős béremelés megtörtént, azonban nagyon sajnálom, hogy az előmeneteli rendszer bevezetését elvetették a szabad demokraták, és 2003-ban már a béremelés sem folytatódott. Az előmeneteli rendszerből ugyanis további béremelés következett volna elsősorban a többletmunkát végző pedagógusok, például az osztályfőnökök számára. Szintén a közoktatással volt kapcsolatos az iskolafelújítási programunk, amelynek a 21. század iskolája nevet adtuk. Örülök, hogy ennek a programnak a megvalósítását a jelenlegi vezetés is tervezi. Remélem, hogy a programban az eredeti elképzeléseknek megfelelően az iskolaépületek fizikai állapotának és felszereltségének javítására, nem pedig tervek, tanulmányok írására fordítják a pénzt. A felsőoktatás finanszírozásának átalakítását, a tudományos kutatás támogatásának jelentős mértékű növelését szintén kidolgozott programként adtuk át. Ha ezek nem valósulnak meg, márpedig minden jel erre mutat, akkor a hazai kutatásokban jelentős visszaesés következik be, ami évtizedekre visszavetheti a magyar tudományos életet.

– 1999-ben hasonló mértékben módosították a közoktatási törvényt. Milyen irányba mutattak a főbb változások?

– A közoktatási törvény 1999. évi módosítása is lényeges pontokat érintett. A magyar közoktatásban hagyományos, 4+4+4-es iskolaszerkezet megerősítésére törekedtünk, valamint arra, hogy a nemzeti alaptanterv és a helyi tantervek közé beiktassunk egy olyan új tartalmi szabályozási eszközt, a kerettantervet, ami konkretizálja, tantárgyakra bontja és ütemezi a közoktatásban végrehajtandó nevelési és oktatási feladatokat. Ebben van, ha úgy tetszik, politikai, oktatásfilozófiai különbség a jelenlegi kormány és az Orbán-kormány oktatáspolitikája között. Úgy gondoltuk, és most is úgy gondolom, hogy egységes oktatási rendszer szükséges a magyar közoktatásban.

– A 4+4+4-es szerkezet megváltoztatására, ha jól olvastam, most sem kerül sor.

– Minden ellentétes nyilatkozat ellenére, a törvénymódosításban – ha valaki figyelmesen elolvassa – a 6+6-os iskolaszerkezet preferálása szerepel. A tanítási időszakot kétéves szakaszokra bontják, az első háromszor kétéves, azaz hatéves ciklus, az SZDSZ által már korábban is szorgalmazott 6 osztályos elemi iskolatípus visszaállítását jelenti. A 3. és 4. kétéves ciklus céljait ködösen határozták meg a törvényben, s így az Oktatási Minisztérium SZDSZ-es vezetése képes elhitetni a szocialista párttal, hogy nem változik meg az iskolaszerkezet, pedig valójában feltöri a 4+4+4-es struktúrát.

– A választási kampányban az egyik legtöbbet hangoztatott ígéret volt a kiszámíthatóság, a folytonosság és ebből fakadóan a biztonság érzetének megteremtése az oktatás minden területén.

– Ezt ígérték, de ha megnézzük a törvénymódosítási javaslatokat, láthatjuk, hogy a szabad demokraták zűrzavart okoznak. Számos nagypolitikai oka van annak, hogy a szellemi-kulturális életben a szabad demokraták ilyen erővel tudják érvényesíteni az elképzeléseiket. A neoliberálisok erős dominanciája – a közoktatástól a tudomány irányításáig – azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a hagyományos, szigorú rendet szétzilálja. Mi jöhet még azután, hogy nem értékelünk, nem adunk házi feladatot? Ezután már csak a kötelező közoktatás megszüntetése jöhet.

– Vegyük sorra azokat a változtatásokat, amelyek a legnagyobb port kavarták a pedagógusok, szülők, szakértők körében. Több változtatást azért javasolnak a szabad demokraták, mert az iskolások túlterheltek. Igaz ez?

– Nagy divat ma erről beszélni, én azonban nem gondolom, hogy a tanulók óriási mértékben túl lennének terhelve. Sajnálatos módon ma sokkal kisebb az emberek tűrőképessége az élet számos területén, így az iskolai tanulásban is. A gyerekek nehéznek érzik, ha le kell ülniük és tanulniuk kell. El kell azonban dönteni, hogy az iskola valamiféle speciális játszótér, az önkifejezés helye vagy pedig oktatási, nevelési intézmény, ahol tanítják a diákokat, alakítják, formálják a személyiségüket, ahol gondolkodásuk, jellemük fejlődik. Ha a gyerekeket az iskolában nem szoktatják következetes munkához, ha nincs világosan meghatározott tananyag, amihez alkalmazkodni, igazodni tudnak, akkor természetszerűleg nem is fognak megtanulni írni, olvasni, számolni. Fontosnak tartom ugyanakkor, hogy olyan tankönyvek legyenek a közoktatásban, amelyekből a gyerekek megtanulnak értően olvasni. A kémiakönyvből is magyarul kell a gyereknek tanulnia, ezért olyan kémiakönyvet kell a közoktatásban használni, amely világos, egyszerű magyar nyelven mondja el a kémia törvényszerűségeit. Nem tartom helyesnek, hogy mindaddig, amíg a gyerekek nem tanulnak meg értően olvasni, nem tanítunk nekik semmi mást csak az írást és olvasást. Márpedig, ha ötödikben, hatodikban, meghosszabbítva az alsó tagozat éveit, még mindig a tanító néni szótagoltat, akkor ez következhet be. Az írás-olvasás-megértés képessége azáltal fejlődik ki, hogy a gyereknek feladatot adunk és ezt számon kérjük.

– Veszélyes elvek ezek manapság…

– Úgy tűnik, hogy az egyszerű nyelven történő egyszerű tanítás manapság nem elég „professzionális”, s ez a „felismerés” teherként nehezedik a pedagógusokra. Nem professzionálisnak kell látszani, hanem pontosan, egyszerűen, érthetően el kell magyarázni a gyerekeknek az alapjelenségeket. A magyar oktatásban nagy gond a lényegkiemelésre való képesség hiánya, tehát ezt kell a pedagógus-továbbképzéseken fejleszteni. Nem a tananyag kampányszerű csökkentése, hanem differenciáló pedagógia, a tananyagban való eligazodás, a súlypontok helyes megválasztása a magyar közoktatás legfontosabb kérdése.

– Elegendőek a hétköznapok az otthoni gyakorlásra? Hiszen, ha elfogadják a törvényjavaslatot, hétvégeken, ünnepnapokon nem tudnak gyakorolni a gyerekek, hiszen nem lesz házi feladat.

– Ez csupán gyerekes politikai fogás, csak arra szolgál, hogy dolog a képernyőre kerüljön. Sajnálom, hogy a szakmai kérdések ilyen szintre süllyedtek. Nem gondolom, hogy a házi feladat mennyiségét vagy azt, hogy legyen-e lecke a szünetre, az oktatási miniszternek kellene szabályozni. A liberális alapelveket valló Magyar Bálint miniszter úrral szemben az a véleményem, hogy ez kifejezetten az iskola, a tanár kompetenciája. Nagyon súlyos tévedésnek tartom ezt a lépést, mert a tanár presztízsét, tekintélyét, eszközeit csökkenti a nevelésben, az oktatásban. Ha a tanár kezéből minden eszközt kiveszünk, és a gyerekek a közoktatási törvényt lobogtatva járnak majd iskolába, és megmondják a tanárnak, mit szabad követelnie és mit nem, ez a közoktatásban káoszhoz vezet. Ha valaki a tanár munkáját ezen a szinten próbálja meg törvényben szabályozni, az csak azért lehet, mert nem igazán érti, mi történik az iskolában. Az iskola nem arra szolgál, hogy a tanárok a gyermek mágikusan tisztelt pillanatnyi érdeklődéséhez alkalmazkodjanak, és azt kielégítsék. Ezt ugyanis szórakoztatásnak nevezik. Már sokszor elmondtam, hogy kevés primadonnát, rocksztárt és unatkozó milliárdost kell képezni. Sokkal inkább fegyelmezett, a szabályokat pontosan betartó, pillanatnyi vágyainak parancsolni képes, az élet fontos intézményeit működtetni tudó szakembert. Az, hogy az irányításban meddig kell, meddig lehet elmenni, összetett probléma, nem törvénnyel szabályozandó. Ez gyerekfüggő, ez az a szerepkör, amit a tanárra kell bízni, akit erre képeztek.

– Neves pszichológusok örömmel üdvözölték a bukás eltörlésének tényét negyedik osztályig.

– Nem akarnék megbántani neves pszichológusokat, akiknek bizonyára valamilyen tudományos vizsgálat alapján alakult ki az a véleményük, hogy ez helyes döntés. Úgy vélem, baj, ha a gyerekek számára már kisgyerekkorban nem teszünk világossá néhány dolgot. Ezek közé tartozik az, hogy a feladatainkat el kell végezni. Gyerekkorban kell kialakítani, hogy valami megtételének vagy meg nem tételének következményei vannak. A gyerek egyik elvégzendő feladata a tanulás. Nem tudom, mit mondanak majd akkor a neves pszichológusok, ha felnő egy olyan generáció, amelynek nem lesz felelősségtudata. A buktatás csak a végső eszköz a tanár kezében. Akkor kerülhet erre sor, ha az adott tanulónak a tanuláshoz való hozzáállása elfogadhatatlan vagy a képességei olyan gyengék, hogy nem szabad tovább engedni a többiekkel. Mindkét esetben a gyermek érdeke is az, hogy időben, emberségesen megmondják neki az igazságot. Ha ez nem így történik, önmagukkal tisztában nem lévő felnőttek sokasága vesz majd körül bennünket. A reális önismeret kialakulásához fontos, hogy fel tudják mérni, hogy mire képesek, hogy ne legyenek hamis illúzióik, és tudatában legyenek annak, hogy a feladatot el kell végezni. Ha a gyerekeket 14 éves korukig a reklámfilmek nevelik, „you can do it” (meg tudod csinálni) illúzióban élnek, majd kiengedjük őket a védelmező iskolákból, ott állnak majd egyedül, neveletlen, helyüket, képességeiket, helyzetüket nem ismerő, követelőző felnőttekként. Társadalomromboló hatásúnak tartom, ha nincs az iskolákban világos követelményrendszer és világos értékelés.

– Hová vezethet az, ha – ahogyan Magyar Bálint oly sokszor hangoztatja – a szülők beleszólhatnak a tananyag alakításába, a közoktatási törvény meghatározásába?

– Ez is csupán népszerűnek gondolt politikai lépés. Nem jó ugyanis, ha a szülők szakmai kérdésekbe közvetlenül beleszólnak. A következő lépés az lesz, hogy a szülőt meg kell kérdezni, milyen osztályzatot adjunk a diáknak? El kell végre ismerni, hogy a pedagógusok munkája magas presztízsű, szakértelmet igénylő foglalkozás, amelybe nem szólhat bele mindenki. A dolognak fordítva kell működnie: a tanár adjon tanácsot a szülőnek abban, hogy mit tegyen, hogy a gyerek jobban haladjon. Azt gondolom, hogy a társadalomban világos értékrendre és szigorú szerkezetre van szükség, amelyben a tekintélynek jelentős szerep jut. A jelenlegi oktatási miniszter úgy tűnik, igen következetes érvényesítője a szabad demokraták azon törekvésének, hogy minden, a társadalomban szerkezetet, hierarchiát, tekintélyt jelentő intézményt szét kell rombolni. Semmilyen közösség nem működik azonban szerkezet, hierarchia nélkül. Sajnos a közgondolkodás abba az irányba tart, hogy mindenki beleszólhasson mindenbe. A neoliberális médiafölényhez hasonlóan ma Magyarországon jelentős neoliberális pedagógiai túlsúly van. Sajnálatos módon 1990 óta nem tudtak kellően megerősödni jelentős pedagógiai szakértői műhelyek a keresztény-konzervatív oldalon. A liberális oldal rendelkezik ma is azzal a szakmai kapcsolatrendszerrel, nyelvtudással, szakmai elismertséggel, amivel olyan helyzetet tudnak teremteni, hogy a nézeteiket rá tudják kényszeríteni a döntéshozókra.

– A PISA 2000 felmérés azonban mégis azt jelezte, hogy gyökeres változtatásra van szükség a közoktatás területén.

– Annak ellenére, hogy a PISA 2000 nemzetközi felmérés, amely főként az olvasást és szövegértést vizsgáló angolszász logikájú vizsgálat volt, eredményeit a magyar közoktatásnak komolyan mérlegelnie kell, de hanyag, felületes és gondatlan az a leegyszerűsítés, amely az egészet elintézi annyival, hogy lám-lám, hatéves alapképzésre van szükség. E területen nagy a bűne a magyar tankönyveknek is. A tanulók nem értik, amit olvasnak, márpedig ismereteik, nyelvtudásuk jelentős részét a tankönyvekből szerzik. Éppen ezért a tankönyveknek a legszigorúbb nyelvhelyességi és nyelvi igényességi követelményeknek kell megfelelniük. A tankönyvpiacon rendkívül erős kontrollra van szükség. Aggodalomra ad okot, hogy a magyar közoktatás nem ad megfelelő képzést a világban való eligazodáshoz. Ennek megváltoztatásához azonban átgondolt, következetes, lépésről lépésre megvalósított változtatásokra van szükség, amely az igényes tanárképzéstől és tankönyvírástól az egységes értékelési és vizsgarendszeren keresztül a szakigazgatási rendszer kiépítését is magába foglalja.