Az Országgyűlés kedden elrendelte a kormány által a gyermekvédelmi törvény elfogadása után kezdeményezett népszavazást. A négykérdéses referendumon az egyre erőteljesebb LMBTQ-lobbira lehet nemet mondani, valamint véleményt nyilvánítani arról, hogy a gyermekek szexuális neveléséről csak a szülők dönthessenek. Az LMBTQ-propaganda Magyarországon is egyre több területen igyekszik teret hódítani.

Hirdetés

Emlékezetes, november elején jelentős felháborodást váltott ki, hogy megszervezték az első magyar LMBTQ-néptáncfoglalkozást Budapesten, azzal a felkiáltással, hogy szerintük a magyar néptánckultúra a nemi szerepek tekintetében túl tradicionális és túl nemzeti. A szervezők nem is használták a férfi- és női szerep kifejezést, helyette a vezető és vezetett fogalmak segítségével magyarázták el, hogy kinek mikor mit kell csinálnia.

A további részletekért IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk