A Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Szövetség már 2016-ban véleményezte a Demokratikus Koalíció választási programjának tervezetét, amelyben az „azonos nemű párok házasságára vonatkozó szövegrész pontosítására és a transzneműek önrendelkezési joga biztosításának szerepeltetésére” is tettek javaslatot – olvasható a szervezet web­oldalán található éves beszámolókban. Később teljes ajánlatlistát állítottak össze a 2018-as országgyűlési választáson induló pártoknak, s ezek valamennyi baloldali politikai formáció választási programjába bele is kerültek.

Hirdetés

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Korábban írtuk