Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (archív, illusztráció)
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (archív, illusztráció)
Hirdetés

Csárdi Antal hozzátette, a helyzet megváltoztatása érdekében az LMP a jövő évi költségvetéshez 123 módosító javaslatot készített, ezeken belül 44 javaslatban az önkormányzatoknak juttatnának plusz forrást.

Kiemelte, az LMP 25 milliárd forint kormányzati támogatást juttatna a Lánchíd felújítására, ami magában foglalja a híd, annak pesti hídfője és az alagút felújítását is.

A képviselő szerint a 2021-es költségvetéshez viszonyítva ez az összeg aprópénz, amelyet olyan fölösleges „luxusberuházásoktól” vonnának el, amelyre a jelen helyzetben – a válság időszakába – az országnak nincs szüksége. „Ha van MotoGP versenyre 35 milliárd forintunk, akkor kell, hogy legyen 25 milliárd forint a Lánchídra is”, amely nemzeti ereklye és megtestesíti a nemzet és Budapest egységét – érvelt.

Korábban írtuk

Csárdi Antal szerint a kormányzati támogatásra azért is szükség van, mert „nem lehet egy ilyen költségvetési helyzetbe hozott fővárostól egy az egyben elvárni, hogy felújítsa a Lánchidat.”

Az ellenzéki politikus közölte, a lánchíd felújítása régi ügy: már 2002-ben ismert volt a híd állapota, 2012-2013 fordulóján készült egy vizsgálat, amely megmutatta, hogy a híd balesetveszélyes. 2018-ban Tarlós István főpolgármester kiírt egy tendert, amire a beérkező ajánlatok 34 milliárd forint feletti felújítási költséget vállaltak, ezt akkor ugyan eredménytelenné nyilvánították, de megmutatta, hogy az a számítás, amely 23,7 milliárd forint értékű beruházással számol, alultervezett.

Kérdésre válaszolva elmondta, ha baleset történne a Lánchídon, akkor az az Országgyűlés, valamint az elmúlt és a jelenlegi fővárosi vezetés felelőssége is lenne.

Kanász-Nagy Máté, a párt országos elnökségének titkára szerint a jövő évre tervezett büdzsé egy büntető költségvetés, amely azért született, mert tavaly októberben Budapesten az ellenzék aratott győzelmet és most ezt a győzelmet akarják megbosszulni.

Újpest népjóléti alpolgármestereként közölte, a jövő évi költségvetési tervezetnek az lesz az egyik következménye, ha elfogadják, hogy Újpesttől a kerület forrásainak 10-15 százalékát, 2-3 milliárd forintot is elvonhatnak. Mindezek megakadályozása érdekében az LMP a jövő heti képviselő testületi ülésen is tiltakozni fog a tervezet ellen.

A sajtótájékoztató végén más témákban hangzottak el kérdések. Csárdi Antal elmondta, nem gondolja, hogy az augusztus 20-ra tervezett ünnepség vagy a tűzijáték felesleges, az LMP számára csupán az erre fordított összegnek a nagyságrendje elfogadhatatlan. Az augusztus 22-re tervezett Budapest Pride-ról pedig közölte, „ha megtudjuk tartani az országos ünnepségeket, ami tömegrendezvény, akkor valószínűleg meg lehet tartani a pride-ot is”. Ugyanakkor jelezte, a vírus második hulláma előtt azért meg kellene fontolni, hogy érdemes-e tömegrendezvényeket tartani.