Fotó: MTI/Kovács Attila
Hirdetés

Kendernay János úgy fogalmazott, annak ellenére is gratulálnak az Európai Bizottság új elnökének, Ursula von der Leyennek, hogy megválasztásának módja nem összeegyeztethető a demokráciafelfogásukkal. Megjegyezte, különösen örülnek, amiért első alkalommal vezetheti nő a testületet.

Az LMP politikusa aláhúzta, a klímapolitikai célok érvényesítése mellett azt is elvárják az új Európai Bizottságtól, hogy csökkentse a „centrum és a félperiféria” közötti különbségeket. A nagy multinacionális cégek jelenleg visszaélnek az erőfölényükkel a „félperiféria” országai, így például Magyarország kárára, miközben a „centrum” folyamatosan elszívja a legértékesebb munkaerőt erről a területről – mondta.

Kendernay János szintén fontosnak nevezte, hogy az Európai Unió új vezetése fordítson a korábbiaknál nagyobb figyelmet a kisebbségek jogainak védelmére.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője hozzátette, az új Európai Bizottság tagjainak – elődeikkel ellentétben – semmilyen módon sem szabad kötődniük a különböző multinacionális vállalatok, trösztök lobbitevékenységéhez.

Az LMP emellett reménykedik abban is, hogy az európai biztonságpolitika a jövőben sem Oroszországnak, sem más nagyhatalomnak nem engedi meg az energetikai és külpolitikai egység felbontását.

Ungár Péter kérdésre válaszolva elmondta, pártja elkötelezett, hogy Budapest minden területén megvalósuljon az ellenzéki politikai együttműködés, ennek alapja pedig, hogy erkölcsileg vállalható, az LMP céljaival összeegyeztethető jelölteket nevezzenek meg. Aláhúzta, az ellenzéknek Ferencvárosban, „ahonnan a parkolási mutyi kiindult”, olyan jelöltet kell támogatnia, aki a parkolási maffia ellen harcol, nem pedig része annak. Az LMP ezért támogatja Baranyi Krisztina azon ellenzéki előválasztási feltételét, hogy ne kerülhessenek olyan jelöltek a kerület fontos pozícióiba, akik az ellenzék másik jelöltjéhez, Jancsó Andreához hasonlóan korábban nem utasították el a helyi parkolásról szóló beszámolókat.

Kendernay János szintén kérdésre reagálva közölte, az LMP kongresszusának hat hónap áll rendelkezésére megválasztani a párt női társelnökét.